Az érettségizőknek szurkolunk

Már hónapokkal előtte kezdődtek a találgatások, a jóslások, milyen tétel volt régen, milyen évfordulót ünneplünk az évben. Négy éven keresztül azt hallgattuk: jól meg kell tanulni ezt vagy azt, mert majd az érettségin nagy haszna lesz. Az utolsó évben újra átvettük az összes tételt, az utolsó éjszaka pedig reggelig ismételtem az évszámokat, helyeket és verselemzéseket.

Azon a májusi reggelen mindenkit irigyeltem. A tanárokat, mert nem nekik kell vizsgázniuk, a munkába igyekvőket, mert nem kell már tanulniuk, a madarakat, mert szabadok, a kicsiket, mert gondtalanok. Cseréltem volna bárkivel, akárkivel. Tudtam ezentúl minden más lesz – vége a középiskolának, a szalagavatónak, a ballagásnak, eljött, amire annyira vártam –lezárult egy korszak, és akkor és ott rajtam volt a világ szeme, mert az érettség nem játék– csak ne lett volna olyan nehéz.

Azt az érzést senki nem feledheti, rémálmokban jön elő, hogy nem tudok semmit Adyról, vagy nem jönnek a gondolatok Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban című verséhez, vagy nem tudom mi a különbség a novella és a dráma között. Ez mindenkinek az első igazán nagy próbatétel, aminek tétje van, ami meghatározza a következőket. Hamar túl lesznek rajta – nem is sejtik mennyire – utólag egy jó sztori lesz, amiről minden év májusában megemlékeznek majd. Egy biztos: senki nem menne vissza azokra a napokra.

Nem kívánhatunk mást a most érettségizőknek, mint sok sikert, szerencsét, gondolatokat és jó tételeket! Nem cserélnénk veletek, de szurkolunk nektek! 

V.O.