Hirdetés

Hirdetés

A magyarság temploma volt a Nagytemplom

civishir.hu

2011.02.21. 23:01

A magyarság temploma volt a Nagytemplom

Debrecen – Megtelt a Nagytemplom Rékasi Károly Wass Albert-estjén. Középpontban az írót találjuk, az emigrációba kényszerült alkotót, aki külhonban is a magyarságot szolgálta. Mint mondta: ez volt a célja.

Hirdetés

Hirdetés

Minden az új, trianoni határok kihirdetésével kezdődött. Férfiak, asszonyok és gyermekek sírtak, még a fák is hajladoztak. Az 1908-ban, a Kolozsvár melletti Válaszúton született Wass Albert erdélyi író munkásságát csak halála után kezdték el ismerni az itthoniak. Wass Albert 1944-ben kényszerült emigrációba Németországba, 1952-ig, haláláig pedig az Amerikai Egyesült Államokban élt. Az életét mindvégig meghatározó, és egyben személyes hitét jelképező isteni igazság mindvégig elkísérte, célja az volt, hogy hazáját bármilyen körülmények között szolgálja.

Három nő, három szerelem

A február 21-i Wass Albert-est cselekménye az 50-es évek elején, Amerikában kezdődik. A fő gondolati ív Wass Albert három szerelméhez írt levelekből áll össze. Ahhoz a három nőhöz, akiket Wass Albert mindvégig mélységesen tisztelt, mindvégig mélységesen szeretett. Felesége és öt gyermekének anyja Siemers Éva, akitől 1952 tavaszán, amikor már az Egyesült Államokban élt, vált el. Ugyanebben az évben, 1952-ben vette feleségül Elizabeth McClaint. A harmadik nő (a 10 évvel idősebb Éltető Marianne) volt talán a legnagyobb szerelme Wass Albertnek, hiszen mindig távolinak, elérhetetlennek tűnt Wass Albert szemében, hogy csak eszmény lehetett számára.

Koltay Gábor rendezésében

A 60 perces est a levelek szövegére alapoz, ez a fő nyomvonal, de kiemelkednek az egyes Wass Albert versek (Adjátok vissza a hegyeimet!, Üzenet haza), miközben a hátsó kivetítőkön folyamatosan látjuk Wass Albert egyre idősödő képmását, feleségeinek, kedvesének arcát. És látjuk még a gyönyörű Szeleczky Zita Amerikába emigrált színésznőt is, akit épp amiatt ítélt el 1945-ben a Népbíróság, mert a rádióban a Föl a szent háborúra! című Petőfi-verset szavalta, ezzel buzdítva az oroszok elleni védekezésre. Szeleczky Zita Amerikában is ünnepelt volt, aki szintén kitartott hazája mellett. Wass Albert verseit is mondta a tengeren túlon, amiért a szerző mindig hálát mondott, több levelet is váltott ez ügyben a színésznővel...

Bogdán Szilvia

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.