Marilyn Monroe-film: csak játék és mese

Marilyn Monroe megkerülhetetlen figurája a popkultúrának: számos helyen idézik alakját, filmjeleneteit, valamint magánéletének szaftos pillanatait. Életénél már csak a halála legendásabb, ugyanis máig összeesküvések tucatjait olvasni ezzel kapcsolatban. Hogy túladagolta-e a gyógyszereit, öngyilkos lett vagy a Kennedy-család áll halálának hátterében, talán már sose tudjuk meg.

Marilyn Monroe-val (eredeti nevén Norma Jean Mortensonnal) több film, dokumentumfilm, valamint könyv is foglalkozott már. Éppen egy fikciós regényből, a Joyce Carol Oates által 1999-ben írt Blonde című műből készült a Netflixre a Szöszi (Blonde, 2022), ami igencsak heves és vegyes reakciót váltott ki eddig kritikusokból, közéleti személyekből is.

A Szöszi arra vállalkozik, hogy megmutassa Marilyn Monroe életét gyermekkorától tragikusan korai haláláig. Andrew Dominik rendező éppen ezért nem a megszokott értelemben vett életrajzi filmes megoldásokat használja – sűrít, nagyjából leredukálja Marilyn Monroe életét a férfiakkal való kapcsolatára.

A film ennek ellenére is végtelenül hosszú, cselekménye ráadásul vontatott. Andrew Dominik korábban már bizonyította, érzékenyen képes bánni a kamerával, így a Szöszi is tele van ötletes filmes megoldásokkal, sőt már-már tobzódik benne. Csakhogy ez a fajta zsonglőrködés mintha elszívta volna a kreatív energiát a történet éléről, ugyanis igencsak nehéz megmondani, mit akartak az alkotók közölni a nézőkkel.

Mire gondolt a költő?

Az biztos, hogy karakterdrámát igyekezett bemutatni a rendező, csakhogy ahhoz hús-vér karakter is szükségeltetik. Marilyn Monroe azonban – legalábbis ebben a filmben – olyan figuraként jelenik meg, akinek nincs valós jelleme, csak egy áldozat, akit ver a sors és gyakorlatilag csak a körülmények (az erősen maszkulin Hollywood) irányítanak.

Ez talán a Szöszi legnagyobb hibája, hiszen egyszerűen lehetetlen elképzelni, hogy egy olyan személy, aki olyan pályát futott be, mint Marilyn Monroe, csak egy törékeny rózsaszál legyen, aki nem dönthetett semmilyen formában az életéről. A rendező hiába mutatja meg közelről Marilyn Monroe-t és teszi abszolút fókuszba, ezzel együtt nem teszi emberivé, sőt valamilyen formában csak még el is vesz valamit az emberségéből.

Valami olyasmi érezhető ezzel a filmmel, mint az Elvisszel kapcsolatban: a főhőst nem ismerjük meg igazán, nincs hibája, nem több egy papírmasé figuránál. Természetesen nem azt mondom, hogy gonoszként kellett volna bemutatni a színésznőt, de minimum illett volna legalább jellemmel felruházni őt, mert így megközelíthetetlen alak lett belőle.

A film felfejtését bonyolítja, hogy nem tudjuk, mennyiben fedi a valóságot az ábrázolt cselekmény, ugyanis fikciós regényből készült, amely óhatatlanul hozzáadhat és kiszínezhet bizonyos eseményeket.

Nyomasztás felsőfokon

Túl azon, hogy a film egy-egy ponton igencsak giccsessé válik (ez egyébiránt megbocsátható, hiszen a bemutatott figurához illik), még hihetetlenül nyomasztó is. Ez persze nem az atmoszférára értendő, hanem az ábrázolt helyzetekre. 

Marilyn Monroe élete nem csak játék és mese volt – sőt a Szöszi alapján szinte mindenki csak átverte, megalázta, kisemmizte –, ez a fajta ábrázolásmód azonban elég fárasztó tud lenni.

Odáig nem mennék, mint egyes kritikák, amelyik szexistának tartják a filmet, vagy éppen arról értekeznek, mennyire kizsákmányolja a színésznőt, hiszen a film alapvetően inkább jó szándékú akarna lenni a figurával kapcsolatban.

Merthogy a Szöszi több jó témát felvet, mint például a sztárság mögötti sötét oldal feldolgozásának szinte lehetetlen feladata vagy éppen a sztár és privát személy szétválasztásnak bonyolult munkája. Emellett ad valamiféle gyenge lábakon álló és kidolgozatlan motivációt is Marilyn Monroe-nak (ellentétben az Elvisszel), valamint Andrew Dominik rendezési képességei szintén kiemelendők, hiszen csodálatos beállításokkal, vágásokkal és ötletekkel operál végig a filmben. Stilisztikai szempontból jó nézni a Szöszit, el tud gondolkodtatni néhány felvetése, ám igazából nem kidolgozott és többször szájbarágós.

Erőssége a filmnek a címszerepben lévő Ana de Armas, akinek számos impozáns és emlékezetes jelenete van, de az ő alakítása is olyan, mint az alkotás maga: a kevesebb talán több lett volna.

Túl azon, hogy a karaktert ennyire törékenyre rajzolták, amiről a színésznő nem tehet, attól még Armas vehette volna kevésbé esendőre az alakítást. Akkor talán kevésbé érezte volna nyomorultul magát az ember a film nézése közben. 

Vannak tehát pozitívumai a Szöszinek, ezeket mégsem dolgozza ki, mert mindent elnyom a soha véget nem érő szenvedés bemutatása. Akit érdekel Marilyn Monroe vagy a sztárság, esetleg megnézheti a filmet, de nehéz igazán jó szívvel ajánlani. Ha a rendezőtől nézne valamit, akkor indítsa el a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford-ot (The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford, 2007), ami egy korszakos mestermű. Ellentétben a Szöszivel.

Gaál Csaba