A járvány idején játszódó izgalmas thriller lett a Kimi

A Magyarországon március 8-án indult HBO Maxon már nézhető Steven Soderbergh filmje, a Kimi (2022). Soderbergh (Ocean’s-trilógia, Erin Brockovich: Zűrös természet) az amerikai filmgyártás kaméleonja: sok műfajban alkot és számos alkalommal nyúl izgalmas kísérleti elemekhez, például forgatott iPhone-nal is filmet (Tébolyult, 2018). 

A Kimi abból a szempontból különleges, hogy ez egy Covid-film, pontosabban a világjárványt és annak hétköznapi mivoltát picit jobban hangsúlyozza, mint az utóbbi években készült alkotások, kiemeli például, hogy maszkban járkálnak az utcán, főhőse állandóan fertőtleníti a kezét. (Steven Soderbergh rendezte egyébként a Fertőzés (Contagion, 2011) című filmet, am minek alapvetése a Covid kiindulásához és terjedéséhez kísérteties módon hasonlít.)

Ráadásul a film már alaphelyzetében reflektál a Covidra, miszerint főhőse, Angela Childs (Zoe Kravitz) agorafóbiás, vagyis fél kimenni a lakásából az utcára. Angela egy mesterséges intelligencia által vezérelt lakásban lakik, ahol mindent a virtuális személyi asszisztens (a film címét adó) Kimi felügyel. Angela programozóként dolgozik, olyan hangfájlokat elemez, amelyeket a Kimi nem ért – kijavítja és beleépíti a mesterséges intelligencia szótárába. Egyik nap az egyik ilyen fájlon egy erőszakos támadás hangjait hallja, majd saját szakállára nyomozni kezd az ügyben.

A fentiekből kitalálható, a Kimi erőteljesen jeleníti meg a technológia túlburjánzásától való félelmet, sőt, elnézve magát az alkotást, akár azoknak az összeesküvés-elméleteknek a hangját is felerősíti, amely szerint lehallgatja az állam, egy cég stb. az egyszeri fogyasztót. Ezzel a film nem foglalkozik, jóval inkább a főhőst, valamint az általa felfedezett rejtélyt mutatja.

A Kimi az egyszerű és a végére sem túlbonyolított története ellenére fenntartja a cselekmény iránt a figyelmet, a rendező szépen adagolja az információkat és terelgeti a főhősét. Azért is sorolható a paranoia thrillerek közé, mivel a főhős valami olyan, nálánál jóval nagyobb összeesküvésre bukkan, amelynek kitervelőire végzetes lenne, ha kiderülne a titkuk. A Hátsó ablakot (Rear Window, 1954), Magánbeszélgetés (The Conversation, 1974), A közellenséget (Enemy of the State, 1998) és több más thrillert vagy paranoia thrillert is eszünkbe juttathatja a Kimi, de Soderbergh kevésbé mélyül el a háttérben résztvevő gonosz figurák mibenlétében és motivációikban. 

Inkább a Zoe Kravitz által jól előadott Angela fejlődésére koncentrál, saját maga által vívott belső harcára fókuszál. Emellett azért meg kell említeni, hogy Soderbergh itt nem kísérletezik; biztos kézzel és jól érthető filmes eszközökkel vezényli a filmet, amelyben üldöznek és gyilkolnak, sőt a befejezés egészen parádésan feszült. A rendező ügyesen építi fel a Kimit – nincsenek felesleges jelenetek benne, ez egyébként a forgatókönyvíró David Koepp munkáját is dicséri.

Gaál Csaba