Számvetés - a megideologizált agymenésekről az Oscar-gála után...
Bizonyára feltűnt már önöknek is, hogy a jelentős producerek és filmrendezők – amennyiben az Oscar-díj begyűjtése a cél – biztos sorvezetők mentén hozzák meg döntéseiket. Az, hogy mitől jó egy film, már régen nem számít, a témaválasztás már az első pillanatokban eldönti az adott alkotás sorsát (a politikai korrektséget preferálók most ne figyeljenek).
Biztos sikerre számíthat az a konstrukció, mely a holokausztra vagy bármely zsidó szenvedéstörténetre, faji kisebbségekre – hangsúlyozottan faji, és nem nemzeti, tehát katalánoknak és székelyeknek kakukk – szenvedélybetegekre vagy testi fogyatékosokra, avagy az LMBTQ-csoport tagjainak görcseire fókuszál. Ha történetesen ezek kombinálódnak – például fekete srácok szeretgetik egymást – az már tényleg maga a tökélyre vitt győzelem (Holdfény).
Az idei Oscar-gálán is működött a kémia: mindenre és annak ellenkezőjére is volt példa.
Az újdonság inkább az, hogy amikor az egyneműek gerjedéseiről szóló filmekkel szembesülünk, az alkotók nem a másságra helyezik a hangsúlyt, hanem megideologizálják agymenésüket, dobnak nekünk is sorvezetőket. Azt sulykolják, hogy mi értünk félre valamit, mert itt a szerelem lényeg, az csak mellékes körülmény, hogy a szerelmesek történetesen férfiak (Szólíts a neveden), nők (Thelma) vagy éppen egy nő és egy titokzatos, kétéltű tengeri lény (A víz érintése). Próbáljunk azonosulni azzal a nagyszerű küldetéssel, hogy milyen az, amikor valaki felvállalja érzéseit és megéli vágyait, ettől pedig tökéletesen boldog lesz. Figyeljük, ahogyan szembeszállnak a társadalom bűnös előítéleteivel, és kiteljesednek vágyaik. Jó, majd figyeljük.
Mindenesetre győzött A víz érintése, mert ilyen még nem volt, és mert talán Guillermo Del Toronak már túl sokszor belengették a fődíjat (Az, hogy a Dunkirk mit keresett a jelöltek listáján – a befolyásos rendező lehet talán a magyarázat – nehéz lenne kibogozni; a Spektrumon mutatnak néha olyat, hogy élő szereplőkkel játszatnak el megtörtént harci cselekményeket).
A díjat érdemlők mérlegelésének állatorvosi lova éppen a bennünket is érintő legjobb idegen nyelvű filmek kategóriája.
Félreértés ne essék, nem savanyú a szőlő,
hiszen maga a tény, hogy Enyedi Ildikó korábbi teljesen nézhetetlen dolgozatai után egy szerethető produktumot tett le az asztalra, kevés a sikerhez. Egy filmet promotálni is kell, közönségtalálkozókat szervezni, befolyásos urakat és hölgyeket ezekre meghívni, hónapokkal a nagy esemény előtt. Meg persze olyan apróságokon is eltöprengeni, hogy jó üzlet-e a kampányban tapasztalatlan Netflixnek eladni a forgalmazási jogokat, mert igaz ugyan, hogy a társaságnak 100 milliónál is több előfizetője van világszerte, csakhogy e jeles céget valamiért nagyon utálják az Oscart osztó Filmakadémiánál, és a főbb kategóriákban nem is igen szeretik az általuk forgalmazott filmeket jelölni, és nagyon úgy tűnik, a Los Angelesi főkonzul lobbiereje is kevésnek bizonyult.
Érezte ezt Enyedi is, mert már előző héten bejelentette, hogy a köszönő szöveget megírta, de valószínűleg sohasem fogja azt felolvasni. Igaz, hogy ő a svéd vagy az orosz vetélytárs győzelmére tippelt. Hát nem. A skandináv alkotás bonyolultabb meseszövése, légköre, intellektusa eleve messze áll az amerikai döntéshozók ízlésvilágától, főleg hogy Európában egyébként is agyondíjazták. Nekünk pedig hiába tetszett messze legjobban ama bizonyos bivalyerős moszkvai történet: orosznak lenni most nagyon nem jó a tengerentúlon.
Transznemű Oscar-díjas
Egyáltalán nem véletlen, hogy a nálunk is nagy sikerrel futó – egyébként végtelenül túlbonyolított, hosszú kémhistória – Vörös veréb éppen abból indul ki, hogy Oroszországban a mai napig is különleges ügynököket képeznek ki abból a célból, hogy a békésen bukolikus nyugati diplomatákból bármilyen eszközzel információkat csikarjanak ki. Nem maradt más hátra tehát, mint elővenni a kiindulási fejezetünkben szereplő kritériumokat, és rábökni egy chilei mozira – amelynek háttérkampányát nem mellesleg a Sony Pictures Classics támogatta – az Egy fantasztikus nőre, ha tetszik Une muher fantastica, így a bizonyára fantasztikus Daniela Vega lett az első Oscar-díjas transznemű színésznő.
Tudomásul vettük, mi továbbra is imádjuk a filmeket és csak reméljük, hogy valahol a messzi-messzi galaxisban egy valamikori Oscar-gálán majd egy Három óriásplakát Ebbing határában típusú film nyeri majd a fődíjat. Például…
Szalmási Nimród
