Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Pólóban is bajnokcsapatot építenek Debrecenben

| 2012. 05. 10. | 21:16:18
Debrecen – A pólósok bajnoki évértékelőjén grandiózus tervekről, új igazolásokról és komoly építkezésről értekeztek a klub elöljárói. Kétszeres olimpiai bajnokkal gazdagodott a debreceni sportélet.
Pólóban is bajnokcsapatot építenek Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DVSE szezonzáró sajtótájékoztatóján nemcsak a mögöttünk hagyott bajnokságot értékelte a klub- , illetve a szakmai vezetés, hanem grandiózus tervekről is beszámoltak. Elhangzott, hogy minden eddiginél komolyabb lesz az egyetemi szerepvállalás és erre garancia Jávor András személye. A rektorhelyettes még csak elnökségi tag, de mint leendő elnököt mutatták be. Jávor kiemelte, a Debreceni Egyetem számára rendkívül fontos a vízilabda, ő pedig szigorúan Gyöngyösi András elhivatottsága miatt vállalt szerepet a klubnál. Zubora Sándor jelenlegi elnök elmondta, az OB II-es egyetemi csapat célja az első osztály, mely a „nagyok” fiókcsapata lesz, tehát ott bontakozhatnak ki a saját nevelésű tehetségek.

Varga lehorgonyzott Debrecenbe

Egy örömteli aktusnak is szemtanúi lehettek az újságírók: jelenlétükben írta alá négy évre szóló szerződését a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás. Varga azon túl, hogy a felnőtt csapatot erősíti, az utánpótlás nevelésben is szerepet vállal. A játékos egyébként gőzerővel készül a londoni olimpiára, miután Kemény Dénes szövetségi kapitány hosszú kihagyás után újra meghívta a válogatottba. Elhangzott az is, hogy klub szóban már megegyezett a folytatásról a szerb csodakapussal, Mitroviccsal is, sőt további három játékos leigazolása is várható a közeljövőben.

Cél a bajnoki cím!

Gyöngyösi Andárs határozottan kijelentette, hogy bár nagyra értékeli az ötödik helyet, neki az nem sport. Cél a bajnoki cím, belátható időn belül. Jövőre egyelőre a legjobb négy közé jutás a cél, s ahogy Varga Tamás fogalmazott, a családias légkört felváltja egy profi szemlélet. Ehhez természetesen tőkeerős szponzorokra van szükség és minden remény megvan, hogy az egyetemmel karöltve ezeket megszerezze a debreceni vízilabda. Hogy mindez nem üres beszéd, azt láthatták a zsurnaliszták, a medencében ugyanis vagy száz gyerek pólózott a tájékoztató alatt is, s ez még csak a fele a folyamatosan bővülő utánpótlásbázisnak, jegyezte meg Gyöngyösi.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.