Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagybevásárlást tartottak Debrecenben

| 2011. 07. 13. | 16:26:23
Debrecen – Magasra teszik a lécet a pólósok azok után, hogy újoncként a nyolcadik helyen végeztek. A nemzetközi kupaszereplést érő élmezőnyt célozza meg a Gyöngyösi-gárda.
Nagybevásárlást tartottak Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Míg a Debrecen-Fujitsu játékosai a héten még a jól megérdemelt szabadságukat töltik, addig a csapat vezetősége már gőzerővel dolgozik a jövőbeli célok megvalósításán. A gárda elöljárói elmondták, hogy a szeptember végén rajtoló bajnokságban a nemzetközi kupaszereplést érő élmezőnyt célozzák meg. Története első élvonalbeli szezonjában a legjobb nyolc között végző együttes hétfőn kezdi meg a felkészülését a következő idényre, az utánpótlás csapatok pedig már második hete edzenek. A pólósok munkáját nehezíti majd, hogy augusztusban zárva lesz az uszoda.

Céljaik elérése érdekében a debreceni klubvezetők igyekeztek jelentősen erősíteni, az anyagi lehetőségekhez mérten. Az érkezők, akikkel véleményük szerint nemcsak hiú ábránd, hanem elérhető lesz a hajdúságiak célja: a LEN-Kupa győztes szerb center Szása Misics, Tóth Zoltán és a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás a Ferencváros együtteséből, Vindisch Ferenc Szegedről, Létay Krisztián Angyalföldről, Hegedűs István Pécsről, Éles Vilmos Szentesről, Nébald Olivér kapus pedig a bajnok Eger gárdájából igazolt a cívisvárosba.

Az újak mellett pedig természetesen több saját nevelésű fiatal is helyet kap majd a Debrecen-Fujitsu csapatában. Az utánpótlásból kikerült tehetségek a következő szezontól a másodosztályban is bizonyíthatják rátermettségüket, hiszen OB II-ben is elindul az egyesület – írja a dvse.hu.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kosz, rágcsálók nyomai a földön: bezártak egy nagyerdei éttermet
Súlyos hiányosságokat tárt fel a Nébih ellenőrzése.
Hirdetés
Hirdetés
EP-választás: megérkeztek az első levélszavazatok
EP-választás: megérkeztek az első levélszavazatok
Az első napon 7200 voksot adtak le a külképviseleteken.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.