Debrecenben képzelte el a jövőjét, de megfúrták

Cívishír: – Felépített egy klubot, ahonnan kirúgták. Sikerült feldolgozni a traumát?
Gyöngyösi András: – Próbálkozom, de nehezen megy. Fáj, mert nagyon sokat dolgoztam. Főleg az első két év volt nehéz, amikor a saját pénzemet tettem bele a csapata. Ezzel nem egyedül voltam, de fontosnak tartom elmondani, hogy a szakmai munkán túl még finanszíroztam is a debreceni vízilabdát. Amikor én fizettem egy-egy játékost, senki nem jött oda hálálkodni, most egyesek a pénzemen lovagolnak. Ez a cirkusz fáj a legjobban. Egyet ki szeretnék jelenteni: semmilyen gazdasági beosztásom nem volt, sem a kft-nél, sem az egyesületnél, ami ugye azt jelenti, semmilyen nemű aláírási jogom nem volt semmilyen banknál! Az is fájó, hogy egyesek eltűnt pénzekről beszélnek velem kapcsolatban! Szerintem azoknál kell keresni a pénzt, akik ezekkel a jogokkal rendelkeztek.

Cívishír: – Hogy fajult idáig az ügy?
Gyöngyösi András: – A harmadik debreceni évemben belefáradtam a sok küzdelembe, úgy döntöttünk a társakkal, hogy nem kell nekünk drága légiós, de még drága magyar sem. Gondoltuk, szerződtetünk húszéves fiatalokat, melléjük betesszük a saját nevelésű legjobbjainkat, és küzdünk majd a nyolcadik helyért. Ekkor azonban „fentről” kaptunk egy embert aki a szponzorok felhajtásával bíztak meg, aki ígért sok mindent, és tulajdonképpen az ő utasítására igazoltunk nyáron a játékosokat, és indultunk az Európa Kupában. Azt mondta, megvan rá a fedezet.

Cívishír: – Ki volt ez az ember?
Gyöngyösi András: – Nem nevesítem, aki benne van a vízilabdában, és érdeklődik a csapat iránt, úgyis tudja.

Cívishír: – Szélhámosság áldozata lett a debreceni póló?
Gyöngyösi András: – A nyáron beígért milliók, szponzori támogatások elmaradtak, szeptemberben már fizetési gondjaink akadtak. A légiósokat nehezen tudtuk kezelni, hiába szereztünk 200 millió forint TAO-pénzt, abból a felnőtt csapat nem finanszírozható. Túlméreteztük a költségvetést, amiért nem érzem felelősnek magam, hiszen én mindegyik igazolást leegyeztettem, a saját szakállamra nem hoztam ide senkit. Ugyanakkor az új elnökség ki sem kérte a véleményem, hogy kit kell elküldeni. Mondjuk ennek az elnökségnek nem ez volt az egyetlen furcsa húzása. Amikor kitalálták, hogy a vezetőedzői és az utánpótlás elnökségi tagságom  összeférhetetlen - miközben Varga Tamás felnőtt játékosként lett "főnököm", és ez nem zavart senkit -, sejtettem, hogy nekem ebben a csapatban nem sokáig lesz helyem. Végül olyan feltételeket ajánlottak, amiket nem tudtam elfogadni.

Cívishír: – Ötvenezret vagy 750 ezret ajánlottak?
Gyöngyösi András: – Ötvenezret. Ennyi szerepelt a papíron.

Cívishír: – Itt valaki hazudik!
Gyöngyösi András: – A papír alapján a garantált fizetésem bruttó ötvenezer forint lett volna. A többi csak játék a számokkal.

Cívishír: – Valakinél kihúzta a gyufát.
Gyöngyösi András: – Volt a történetben személyeskedés, de ez elkerülhetetlen volt a boszorkányüldözés közben. Először kihagytak az elnökségből, majd csökkentették a fizetésemet, később felfüggesztettek, majd kirúgtak.

Cívishír: – Ki állt az akció mögött? A játékosa, aki közben a főnöke lett?
Gyöngyösi András: – Varga Tamásban nagyon nagyot csalódtam. Amikor elnökké választották, megígérte, hogy mindenben támogat, kiáll mellettem minden szinten. Nem így történt. Átállt a másik oldalra, és első embere lett annak a klubnak, melyet én vérrel, verejtékkel felépítettem. Én hoztam ide, amikor nehéz helyzetben volt, visszakerült a válogatottba, kijutott az olimpiára, volt benne némi szerepem. Ezek után mást vártam tőle. Tavaly még az is felmerült, hogy elküldik, de én még azt sem engedtem meg, hogy a fizetését csökkentsék.

Cívishír: – Sokan azt vetik a fejére, hogy kevés a debreceni kötődés a csapatban.
Gyöngyösi András: – Nálam jobban senki nem szeretett volna csak debrecenieket látni a csapatban, de egyik napról a másikra nem lehet eredményt elérni. Amikor Debrecenbe kerültem, az uszodában egy keskeny sávban, két úszópályán edzettek a pólósok, a felnőtt csapat az NB II-ben sem tartozott a legjobbak közé. Az elfogadtatás érdekében eredményt kell letenni az asztalra, de az utánpótlás még most kezdi „termelni” azokat a játékosokat, akiket az NB I-ben esetleg ki lehet próbálni. A kényszer vitt rá, hogy játékosokat hozzunk. Ismétlem: folyamatos teljesítménykényszer alatt dolgoztunk, hogy a város elfogadja a vízilabdát. Három évig nem nagyon akartak tudomást venni rólunk.

Cívishír: – Csalódás, düh, szomorúság? Mi emészti?
Gyöngyösi András: – Azért vagyok nagyon csalódott, mert én itt képzeltem el a jövőmet. Már lakásvásárláson gondolkodtam. Megszerettem Debrecen, s úgy érzem, a város is befogadott. Amikor kezdtem a hitemet veszteni, az emberek adtak erőt, akik megállítottak az utcán, és megköszönték a debreceni vízilabda érdekében végzett munkámat.

Cívishír: – Azt írta nekem, hogy csak a Cívishírnek nyilatkozik, ami megtisztelő, de felmerül a kérdés, hogy haragszik a helyi sajtóra?
Gyöngyösi András: – Nem haragszom én senkire, Isten ments! Nem is nagyon kerestek. A önkormányzati média első embere ott ül az elnökségben, éppen ezért gondoltam, hogy sajtótájékoztatót is Budapesten, nyugodtabb körülmények között tartom meg. Miután ez az ügy bíróság elé kerül, jobbnak láttam nem felvenni a kesztyűt Debrecenben.

Cívishír: – Ezen a sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy edzésen megszondáztatták. Még mindig nehéz elhinni.
Gyöngyösi András: – Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Vagy tíz percig fújattak velem két különböző szondát a medence partján. Természetesen negatív lett az eredmény. Az bántott, hogy a melóst is behívják az irodába, nem a kollégái előtt alázzák. Amióta edzősködöm, soha nem kaptam még fegyelmit vagy megrovást, nem tudom, mire volt ez jó.

Cívishír: – El tudja képzelni, hogy egyszer megszépülnek a debreceni évek?
Gyöngyösi András: – Most is szépek, az életművemnek tekintem. Az utóbbi két-három hónap kellemetlensége nem tudja lerombolni a sok szép emléket. Amikor először léptem ebbe a gyönyörű uszodába, akkor megfogadtam, hogy OB I-es csapatot csinálok. Egy év múlva telt ház előtt mutatkoztunk be az élvonalban a Pécs ellen. Az első OB I-es év fantasztikus volt, a második is, nem is beszélve az Európa Kupáról.

Cívishír: – Hogy látja a debreceni póló jövőjét?
Gyöngyösi András: – Kérdés, hogy milyen kezekbe kerül. Egy biztos: a pólónak a TAO nagyszerű lehetőségeket ad, egy stabil klub már megvan Debrecenben, már csak a jó szakembereket kell kiválasztani, és jól kell működtetni az egyesületet.

Cívishír: – A mostani utánpótlásból lehet néhány év múlva egy komoly OB I-es csapat?
Gyöngyösi András: – Van már két fiatal játékos a felnőtt csapatban, de igazából csak kényszerűségből, most még nem lesznek meghatározó emberek. Bár a későbbieknek lehet majd rájuk építeni. A 2000-es korosztályból kerülnek ki először igazán komoly játékosok. Sajnos egyes  korosztályokban alig van gyerek a klubban. Az iskolai roadshow-kat is én találtam ki, DVSE Pólósulinak hívtuk, aztán Tamás kitalálta, hogy legyen Varga Tamás Pólósuli, hát legyen, gondoltam, a toborzás a lényeg, nem a név. Tavaly hatvan gyereket hoztunk be! Azt is tapasztaltam, hogy sajnos nincs összefogás az úszók, búvárúszók és pólósok között. Egy gyerekről tízévesen megállapítható, hogy lehet-e belőle komoly úszó. Ha nem, akkor még jó pólós válhatna belőle, de nincs összedolgozás, mert a klubok a tagdíjakból élnek, nem adnak át gyereket egy másik egyesületbe. Ezt meg kéne oldani Debrecenben.

Cívishír: – Milyen terveket dédelget?
Gyöngyösi András: – Minden valószínűség szerint külföldre megyek. Ott talán jobbak elismerik és megbecsülik a teljesítményt.

Cívishír: – Egy zsíros katari állás megtenné?
Gyöngyösi András: – Megélhetési edző nem leszek. Olyan munkát vállalok, amiben perspektívát látok. Alakulnak a dolgaim.

Cs. Bereczki Attila