Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A honvédosok testén át léphet ki a nemzetközi vizekre a debreceni egylet

| 2013. 05. 15. | 13:02:49
Az alapszakaszban megfricskázták egymást a felek, de most nagyobb a tét
A honvédosok testén át léphet ki a nemzetközi vizekre a debreceni egylet
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A férfi vízilabda OB I. 2012/2013-as küzdelemsorozatának talán legfontosabb párharca vár a Debrecen vízilabdacsapatára! A rájátszás utolsó szakaszában a kétszeres olimpiai bajnok játékos-edző, Varga Tamás és társai a nagy múltú, ötkarikás bajnokokkal valamint világklasszisokkal teletűzdelt Honvéd együttesével néznek farkasszemet a nemzetközi kupaszereplést érő ötödik helyért. Az egyik fél két győzelméig tartó párharc első mérkőzésének szerdán 18.30-tól a Debreceni Sportuszoda majd otthont, majd a visszavágóra három nappal később, szombaton 19 órától a fővárosban kerül sor.

A hajdúsági együttes a rájátszás első körében a kettős győzelmet arató Szolnokkal szemben maradt alul, s érdekesség, hogy a Tisza-partiak a Szeged elleni elődöntőt is sikerrel vették, tehát döntőznek a ZF-Egerrel. A hajdúságiak az ötödik helyért zajló küzdelem során először a Szentest győzték le oda-vissza, most pedig a Honvéd ellen kell megismételni a bravúrt. A cívisvárosi pólósoknak az élvonalbeli pontvadászat alapszakaszában idegenben sikerült legyőzniük a budapesti riválist, a piros-fehérek gólszegény, 4-2-es történelmi győzelmet arattak a Kőérben, hazai pályán azonban 9-6-ra kikaptak. E két eredmény is arra enged következtetni, hogy kiegyenlített, kőkemény csatákra van kilátás.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Japán szélsőt igazolt a Loki
Japán szélsőt igazolt a Loki
Legutóbb Montenegróban játszott a Debrecen új labdarúgója.
Hirdetés
Hirdetés
Rangos ösztöndíjat kapott az Atomki két kutatója
Rangos ösztöndíjat kapott az Atomki két kutatója
Fiatal szakembereket támogat az MTA.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Loki és CATL – nincs napirenden a téma
Viszont Debrecenben is aktív a támogatásokban a kínai akkumulátorgyár.
Több utca is aszfaltborítást kap Hosszúpályiban
Debreceni cég végzi a kivitelezést.
Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató
A rovarok több tízezer éve biztosítanak táplálékforrást az ember számára szerte a világon.
Elektromobilitás: az EU büntetővámot vetne ki a kínaiakra
Kína nagyon elégedetlen az Európai Unió magatartásával.
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
Támogatott tartalom
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Különleges, természetközeli időtöltés a Hármashegyi-erdőben.
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot.
Stafétabot-átadás a Sensirion Hungary Kft-nél
Stafétabot-átadás a Sensirion Hungary Kft-nél
Bemutatták a debreceni gyár új ügyvezetőjét.