Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagy forgalom lesz a debreceni páston

| 2013. 01. 18. | 14:26:19
Idei első versenyüket rendezik a debreceniek. Mindenkit szeretettel várnak.
Nagy forgalom lesz a debreceni páston
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A nagy hagyományokkal rendelkező Fülöp Mihály Emlékverseny soron következő állomása érkezik Debrecenbe. A Békessy Béla Vívócsarnokba (Debrecen, Faraktár út 65.) várják a tővívás iránt érdeklődőket a debreceni rendezők. Szombat reggel 10 órakor Magyarország legkiválóbb 12 év alatti női tőrvívói kezdik meg a küzdelmeket, majd 13 órától ugyanezen korosztály fiú versenyzői következnek. Vasárnapra sem maradnak a vívás iránt érdeklődők izgalom nélkül, a 13 éveseké lesz a főszerep.

A versenyt a Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft-nek köszönhetően, a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) által elfogadott legkiválóbb pástokon rendezhetik meg a szervezők. Egyedülálló, hogy egy éven belül mindhárom fegyvernem teljes utánpótlása tiszteletét teszi a cívisvárosban. A tavalyi évben a kardozók és párbajtőrözők is vendégül láthatták a 12-14 évesek legkiválóbb pengeforgatóit és ebbe az eseménysorba illik bele a hétvégén megrendezésre kerülő tőrverseny.

A klubvezetés régi álma válik valóra azzal, hogy egy éven belül mindhárom fegyvernem teljes utánpótlása ellátogat a városunkba. – tájékoztatta a média munkatársait Serra György, a DHSE-PMD ügyvezető igazgatója. – Magyarországon a debreceni vívóké az első, olyan vidéki bázis ahol mindhárom fegyvernemben sikerül a legnagyobb utánpótlás tornákat ilyen rövid időn belül megrendezni.

Akinek nem lenne elég ennyi vívás, az a délután 16 órakor kezdődő Békessy Béla Emlékversenyre is kilátogathat, ahol a klub fiatal párbajtőrvívója, Serra Solt mellett több tehetséges fiatal is pástra lép érmes esélyekkel.
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Úgy tűnik, ismét jégeső verheti el Debrecent
Úgy tűnik, ismét jégeső verheti el Debrecent
Felhőszakadásra kell számítani.
Hirdetés
Hirdetés
Szakképzés: Ladányban éppen úgy, mint Debrecenben
Szakképzés: Ladányban éppen úgy, mint Debrecenben
A legkorszerűbb technikával, technológiával ismerkedhetnek a szakmát tanulók.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.