Vendégségben Dombi Tibinél

Cívishír: – Látunk-e még a pályán?
Dombi Tibor: – Én nagyon szeretném folytatni, de ehhez két fél egyetértésére van szükség. December 31-ig van szerződésem. Egyelőre nem tudom, mit hoz a jövő. Az biztos, hogy én szeretnék még játszani, és rajtam semmi nem fog múlni. Kérdés persze, hogy 38 évesen szükség van-e még rám. Remélem, igen.

Cívishír: – Milyen érzés a kispadon ücsörögni, vagy még ott sem?
Dombi Tibor: – Mit mondjak, nem kellemes. Elfogadom azonban a helyzetet, a vezetőedző döntését.

Cívishír: – Benne van a pakliban, hogy itt a vége?
Dombi Tibor: – Számolni kell vele mindenképpen. Az utóbbi években lazán kötöttük a szerződéseket, megbeszéltük, hogy majd egyszer kölcsönösen jutunk arra a következtetésre, hogy befejezzük. Most azonban úgy látom, ez nem megy. Az egyiknek kell kimondani, hogy itt a vége.

Cívishír: – Mi hajt még előre?
Dombi Tibor: – Minden, amit a foci jelent. A pálya, az öltöző, az edzések, a meccsek.

Cívishír: – Ne mondd, hogy 38 évesen még élvezed az edzéseket!
Dombi Tibor: – Pedig ez az igazság! Most is én vagyok az első, aki egy órával az edzés előtt megérkezik. Lélekben felkészülök, az öltöző hangulatától átszellemülök.

Cívishír: – Félsz attól, hogy mi lesz veled a civil életben?
Dombi Tibor: – Bevallom, nem igazán vagyok felkészülve rá.

Cívishír: – Ígérd meg a híveidnek, hogy nem zuhansz mély depresszióba!
Dombi Tibor: – Attól nem félek, egyébként sem az a típus vagyok. Egy-két hónap alatt kitalálom, mi legyen, annyit kibír az ember. Ha jól számolom, akkor 26 éve vagyok a pályán, nem egyszerű elszakadni.

Cívishír: – Ha nincs is még vége, azért már eljött a számvetés ideje.
Dombi Tibor. – Előttem van ez a huszonhat év minden jó és rossz történése. Szerencsére erősen pozitív a mérleg.

Cívishír: – Még jó, hogy pozitív! Játszottál a Bundesligában is!
Dombi Tibor: – Igen, de vihettem volna többre külföldön, a válogatottban és akár még Debrecenben is. Azért maradéktalanul elégedett nem lehetek. Abból a szempontból persze nem lehet hiányérzetem, hogy a képességeim alapján jó karriert futottam be.

Cívishír: – Mikor voltál a csúcson?
Dombi Tibor: – Egyértelműen a frankfurti, majd az utrechti szereplésemkor. Akkor, 26-27 évesen éreztem igazán, hogy gyors vagyok, és a játék is jól ment.

Cívishír: – Melyik a kedvesebb állomás? Frankfurt vagy Utrecht?
Dombi Tibor: – Egyértelműen Utrecht. Ott sok barátot szereztem, igazán jól éreztem magam. Frankfurtban a Bundesliga közege volt lenyűgöző. Az nagyon távol van a magyar futballtól, de meggyőződésem, hogy a holland szintet egy kis befektetéssel el lehetne érni. A holland fociban semmi rendkívüli nincs, azon túl, hogy szépek a stadionjai és jó a marketingje.

Cívishír: – Egy tévés interjúban néhány éve azt mondtad, hogy 45 éves korodig itt nem lesz stadion. Most hogy látod?
Dombi Tibor: – Úgy látom, hogy én abban már nem fogok játszani, ha csak nem beszélem meg a biztonsági őrökkel, hogy engedjenek be egy kicsit labdázni. Egyébként azt a nyilatkozatot sokan szóvá tették, mondván, hogy pesszimista vagyok. Én meg azt mondom erre, hogy nem pesszimista vagyok, hanem realista. Túl sok időt töltöttem már el a magyar futballban, nem szoktam álmodozni.

Cívishír: – Ebben a stadionban legalább saját szektorod van! Ezt még Sándor Tamás sem mondhatja el magáról!
Dombi Tibor: – Jó érzés, hogy szeretik az embert. Bács Zoli, Csoma Sanyi és a többiek kiöregedett B-közepesek, szinte mindenkit ismerek személyesen, még azt is tudom, ki hol ül.

Cívishír: – Mit gondolsz, mit szeretnek ennyire benned?
Dombi Tibor: – Talán azt, hogy magukat látják bennem. Én nem egy virtuóz vagyok a pályán, hanem iparos, aki hittel, lelkesedéssel jutott előre. A magamfajták közelebb állnak a lelátó emberéhez, mint a zsenik.

Cívishír: – Meglesz a hatodik bajnoki cím?
Dombi Tibor: – Én óvatos vagyok, mert bár nekünk van a legjobb csapatunk, nem mindig csak az számít. Nehéz tavasz elé nézünk, nagy harc várható a bajnoki címért.

Cívishír: – Tényleg óvatos vagy!
Dombi Tibor: – Amikor Sándor Tamás abbahagyta, azt gondoltam, a csapat megtörik. Erre bejutottunk a Bajnokok Ligájába. Most inkább nem mondom azt, hogy bajnokok leszünk, nehogy most is az ellenkezője süljön el!

Cívishír: – Miben látod belülről a sikeres ősz titkát?
Dombi Tibor: – Megmondom őszintén, én nyáron nem gondoltam, hogy ennyire jók leszünk. Igazán nem tudom a kérdésre a választ, mint ahogyan akkor sem tudtam, amikor gyengék voltunk, és csak ötödikek lettünk a bajnokságban.

Cívishír: – Egyszer azért intéztél egy nagy kirohanást a nyilvánosság előtt, hozzáállásbeli problémákat feszegetve élő adásban. Kaptál érte az öltözőben?
Dombi Tibor: – Nem szólt hozzám senki, bár gondolom, egyesek magukra vették. Az igazság néha fáj, de szembe kell nézni vele. Ez szerencsére a múlt, most már ismét fut a szekér.

Cívishír: – Keményítsünk be! Mi újság a Wyrfarkassal?
Dombi Tibor: – Él és virul. Most pénteken játszottunk az Unpluggedban, tehát időnként megmutathatjuk magunkat a közönségnek, ami mindenképpen jó érzés. Sajnos keveset próbálunk, és nem fejlődünk úgy, ahogy szeretnénk, de küzdünk.

Cívishír: – Tóth József, a frontemberetek azt mondta egyszer, hogy nagy fejlődésről ne ábrándozzatok.
Dombi Tibor: – Ezzel tisztában vagyunk. Harminc évesen kezdtünk el játszani, tehát túl későn, de a becsvágy azért hajtja az embert.

Cívishír: – Ha a futballtudásod 10-es, akkor a hányasra dobolsz?
Dombi Tibor: – Mondjuk 3-asra, legfeljebb 4-esre.

Cívishír: – Hányast ér Sándor Tamás mint basszusgitáros?
Dombi Tibor: – Nála a 10-es mást jelent, mint nálam, tehát számára lehetetlenség olyan szintre kerülni gitározásban, mint amilyen futballista volt.

Cívishír: – Gyönyörű házban élsz! A lábaddal kerested meg az árát?
Dombi Tibor: – Én mindent a lábammal kerestem meg, még azt is, amit különféle vállalkozásokkal elbuktam.

Cívishír: – Focistának koros vagy, de ahhoz még túl fiatal, hogy két váláson is túl legyél.
Dombi Tibor: – A második csak élettársi kapcsolat volt, tehát végül is egyszer váltam. Szerintem nem jó velem élni.

Cívishír: – Vagy csak nem találtad meg még az igazit. Ezt a szép házat jó lenne megosztani valakivel.
Dombi Tibor: – Gyakran van itt a kislányom, az édesanyjával ugyan nem élünk együtt, de abszolút korrekt a viszonyunk. Egyébként nem zárkózom el a komoly kapcsolat elől.

Cívishír: – Sztárfocista jó egzisztenciával asszonyt keres?
Dombi Tibor: – Nem tartom magam sztárfocistának, sose tartottam. Én úgy gondolom, mindig az az ember vagyok, aki voltam húsz évvel ezelőtt. Az apróságnak is tudok örülni. Egy példa erre: már hétéves az autóm, de a mai napig örömmel tölt el a tudat, amikor beülök, hogy ez az én autóm. Nem vágyom én sokra a párkapcsolat terén sem. Csak éppen nehezemre esik az alkalmazkodás.

Cívishír: – Ha vége a focikarriernek, elmehetsz rúgójátékosnak az NFL-be. Elvégre Bombázó vagy!
Dombi Tibor: – Elkapó szívesebben lennék.

Cívishír: – Miért nem inkább futó?
Dombi Tibor: – Az a legbrutálisabb poszt. Négy-öt év, és vége a pályafutásnak. Száztíz-százhúsz kilóval sprintelnek és belefutnak a falba. Még nézni is rossz. Az elkapó munkája szimpatikusabb. Öt-hat yardos futásokra szerintem jó lennék, mint Wes Welker a New England Patriotsból. Ő a kedvenc játékosom.

Cívishír: – Kitől, honnan ered az amerikaifoci iránti rajongás?
Dombi Tibor: – Fejes (a Tankcsapda dobosa – a szerző) fertőzött meg még 2005-ben.

Cívishír: – Boldogságot!
Dombi Tibor: – Köszönöm, meglesz! Egy hét múlva repülök az Egyesült Államokba megnézni a Washington Redskins–New England Patriots mérkőzést!

Cs. Bereczki Attila