Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rangadó Debrecenben is!

| 2009. 10. 25. | 11:25:35
Debrecen – Míg az első csapat vasárnap a Videoton otthonában vív rangadót (17.30), addig a kis Loki itthon játszik nagy derbit (13.30).
Rangadó Debrecenben is!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Kondás Elemér edzette NB II-es fiatalok a tabella harmadik helyén álló Szolnok ellen próbálják meg gyarapítani pontjaik számát. Kondás Elemér együttese múlt hétvégén elvesztette veretlenségét, miután a magyei rangadón kikapott Hajdúböszörményben (1-0).

Ez sokba került az ifjú lokistáknak, hiszen visszacsúsztak a második helyre a tabellán, igaz, a velük azonos pontszámmal rendelkező REAC csak több győzelmének köszönheti, hogy az élen áll. A vasárnapi ellenfél a bajnokság előtt nem titkoltan azzal a céllal vágott neki a pontvadászatnak, hogy a feljutást jelentő első helyen végez. Így minden bizonnyal izgalmas, élvezetes összecsapást láthatnak azok a futballbarátok, akik vasárnap 13.30 órára kilátogatnak a  DEAC-pályára.

Az állás:

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.