Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Magyar Kupa-döntő: sikeredzők egymás ellen

| 2010. 05. 24. | 19:14:06
Debrecen – A két vezetőedzőben, Csank Jánosban és Herczeg Andrásban közös, hogy mindketten nyertek már Magyar Kupát és bajnoki címet is.
Magyar Kupa-döntő: sikeredzők egymás ellen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Május 26-án, a Puskás Ferenc Stadionban rendezik meg a Magyar Kupa döntőjét, a fináléban a DVSC-TEVA és a ZTE FC csapatai mérkőznek meg egymással. A sorozat történetének első fináléját 1910-ben rendezték meg, vagyis idén százéves a kupadöntő. Az MLSZ hivatalos honlapjának a találkozót felvezető sorozatában a két vezetőedző eddigi pályafutására tekintenek vissza. A két vezetőedzőben, Csank Jánosban és Herczeg Andrásban közös, hogy mindketten nyertek már Magyar Kupát és bajnoki címet is.

A ZTE-t irányító Csank János futballistaként az Ózdi Kohászban, a Debreceni USE-ben és az Egri Dózsában játszott kapusként, majd 1983-ban kezdte az edzősködést az Eger együttesében. Első sikerét 1988-ban a Békéscsaba irányításával érte el, amikor a viharsarkiakkal elhódította a Magyar Kupát. Ezt követően a váci sikerévek következtek, irányításával a csapat háromszor is bejutott a kupadöntőbe, igaz, mindháromszor vereséget szenvedett: A bajnokságban azonban sikerült a csúcsra érnie a váciakkal, az 1992-es és 1993-as ezüst után 1994-ben aranyérmes lett az együttes.1996-tól két évig a magyar válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott tovább. A Fradival 2001-ben megszerezte második bajnoki címét. 2008-ban szerződött Zalaegerszegre, ahol a klub fennállásának első kupaaranyát szerezheti meg szerdán, ő maga pedig 22 év után érhet ismét a csúcsra ebben a sorozatban.

Herczeg András szinte teljes pályafutása a Debrecenhez kötődik: labdarúgóként öt évig játszott a Debreceni VSC-ben, majd 1994-től Garamvölgyi Lajospályaedzője lett a klubnál. Ezt a posztját Dunai Antal mellett is megtartotta, később a DVSC utánpótláscsapatának volt a szakvezetője. 2004-től Supka Attila mellett újra pályaedzőként tevékenykedett, és ebben a minőségében nyerte első bajnoki címeit az együttessel. Miroslav Beranek távozása után, 2007-ben klubmenedzserré nevezték ki a csapatnál, az azóta eltelt három évben egy alkalommal Magyar Kupát (2008), kétszer pedig bajnokságot (2009, 2010) nyert vezetésével az együttes.

Jegyárusítás a Magyar Kupa döntőjére

A Puskás Ferenc Stadionban május 26-án, 19 órakor kezdődő DVSC-TEVA - ZTE FC mérkőzés belépői 1000 és 1500 forintos áron vásárolhatók meg a döntőben résztvevő kluboknál, valamint Budapesten az IBUSZ Sportirodában (Budapest VI., Oktogon 3.).

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.