Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Lassan búcsút vesznek Belektől

| 2010. 02. 11. | 11:00:45
Belek – Az utolsó napot tölti a törökországi Belekben a DVSC futballcsapata, mely pénteken hazatér, és a magyar télben folytatja a felkészülést a tavaszi rajtra.
Lassan búcsút vesznek Belektől
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Loki szerdán két edzőmeccset is játszott. A keret egyik fele a bosnyák elsőosztályú Slavija Sarajevo együttese ellen lépett pályára. Ezen a találkozón több fiatal (Verpecz, Bódi, Korhut, Nagy Zoli, Szilágyi, Rezes) is szerepet kapott. Sajnos a sok esőzés miatt állt a víz a játéktéren, ami egyik csapat dolgát sem könnyítette meg, a végén már passzolni is igen bonyodalmas volt, mivel a labda egyszerűen megállt a vízben. Ennek ellenére szép megoldásokra is tellett a mieinktől, akik három saját nevelésű játékos, Rezes, Szilágyi és Bódi találataival győztek.

A másik mérkőzésre, a Lokomotiv Szófia elleni találkozóra már átköltözött a csapat egy magasabban fekvő pályára. Itt már nem állt a víz, bár az eső időnként záporrá változott, mindez azonban inkább a meccset nézőket zavarta. A Loki végig nagy iramban és fölényben futballozott, rengeteg szép megoldást mutattak játékosain. Czvitkovics révén szereztek vezetést a debreceniek, majd a szünet után Rudolf növelte az előnyt. A bolgár együttes szépíteni tudott, a bekapott gól azonban nem zavarta meg a Lokit. A két csereember, Dombi Tibor és Vinicius Galvao egy-egy mesteri találattal beállította a 4-1-es végeredményt.

Edzőmeccsek:


DVSC-TEVA – Slavija Sarajevo 3-0 (2-0)
DVSC: Verpecz (Pantics 46.) – Bernáth (Nagy Z. 66.), Komlósi, Fodor, Korhut – Bódi, Katona, Szélesi, Rezes – Szakály – Szilágyi (Etogo 61.)
Gól: Rezes (4., 11-esből), Szilágyi (25.), Bódi (73.)

DVSC-TEVA – Lokomotiv Szófia 4-1 (1-0)
DVSC: Polekszics – Bodnár, Mészáros, Mijadinoszki, Laczkó – Czvitkovics, Ramos (Kiss 78.), Varga (Bíró 87.), Yannick (Dombi 58.) – Coulibaly (Vinicius 78.), Rudolf
Gól: Czvitkovics (23.), Rudolf (72.), Dombi (80.), Vinicius (89.)

www.dvsc.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.