Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kemény a Loki: szerdára két ellenfelet vállal!

| 2010. 02. 10. | 09:35:33
Belek – A törökországi edzőtáborozáson tartózkodó DVSC szerdán 14 órakor a Slavia Sarajevo, míg 16 órától a Lokomotiv Szófia ellen lép pályára.
Kemény a Loki: szerdára két ellenfelet vállal!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nem rabszolgasors jutott a magyar bajnok, tehát nem 180 percetet küzdenek a fiúk, hanem 90-90-et, megosztva. A keret egyik fele játszik a bosnyák együttessel, míg a másik fele a bolgár gárdával.

Ezzel le is tudja az edzőmeccseit a Herczeg-gárda belekben, mivel a csütörtökre tervezett, orosz Perm elleni találkozó elmarad. A hivatalos közlés szerint azért, mert az orosz csapat délelőtt szeretett volna pályára lépni, ám ebbe a debreceni csapat nem ment bele, mivel felborította volna az előre eltervezett edzésprogramot.

Az ellenfelekről

A Slavia Sarajevo a 16 csapatos bosnyák bajnokságban a 13. helyen telel, és a kiesés rémétől fenyegetve készülhet a tavaszi folytatásra. Pedig a csapat a legutóbbi szezonban ezüstérmes helyen zárt és a kupát is megnyerte.

A Lokomotiv Szófia tagsága még bajnoki álmokat is szövöget, hiszen hét pont a hátránya a Litex Lovecs-szel szemben, és a harmadik helyen zárt ősszel, megelőzve a mi kedves ismerősünket, a Levszkit. A szófiai piros-feketék hívei négy bajnoki címmel büszkélkedhetnek, igaz, a legutóbbira is már csak a hajlott korúak emlékeznek, hiszen 1978-is kell visszakalndozni az időben.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.