Ibrahimovic megmentette a Barcát
A Stuttgart számos helyzetet elpuskázott, míg végül, teljesen megérdemelten a német-brazil támadó, Cacau egy remek fejessel vezetést szerzett – a labdát beívelő Gebhartot senki nem támadta, Puyol pedig rosszul helyezkedett. A folytatásban is sokkal jobban, és ami fontosabb, veszélyesebben futballoztak a németek, szerencséje volt a Barcának, hogy a szünetig nem kerültek nagyobb hátrányba. A bíró egy nyilvánvaló 11-est nem adott meg a hazai csapatnak.
A Stuttgart gólja:
A fordulást követően azonnal átvette az irányítást a címvédő, és Ibrahimovic gyors góljával egyenlített. A svéd támadó első lövését bravúrral fogta Lehmann, a kipattanót azonban a kapuba küldte a bosnyák-svéd Ibrahimovic. Az egyenlítő gólt követően ellaposodott a mérkőzés, helyzetek nem voltak egyik kapunál sem, maradt az igazságos döntetlen. A Stuttgartot a bátor első félideji játéka miatt dicséret illeti, de Ibrahimovic gólja megroppantotta a németeket, és megmutatkozott a két csapat közti tudáskülönbség.
A Barcelona gólja:
A másik keddi meccsen az Olympiakosz vendégeként szerzett egygólos előnyt a Bordeaux a március 17-ei visszavágóra. Ciani az első félidő hajrájában fejelte a mérkőzés egyetlen találatát.
Bajnokok ligája, nyolcaddöntő, első meccsek
VfB Stuttgart (német)-FC Barcelona (spanyol) 1-1 (1-0)
Gól: Cacau (25.), illetve Ibrahimovic (52.)
Stuttgart: Lehmann - Celozzi, Delpierre, Tasci, Molinaro - Träsch (Kuzmanovic 57.), Khedira - Gebhart (Rudy 84.), Hleb - Pogrebnyak (Marica 64.), Cacau
Barcelona: Valdes - Puyol, Marquez (Milito 57.), Piqué, Maxwell - Touré (Henry 53.) - Xavi, Busquets - Messi, Iniesta - Ibrahimovic
Olimpiakosz (görög)-Girondins Bordeaux (francia) 0-1 (0-1)
Gól: Ciani (47.)
Olympiakosz: Nikopolidisz - Toroszidisz, A. Papadopoulosz, Mellberg, Raul Bravo - Maresca, Ledesma (Zairi 64.), Stoltidisz - LuaLua, Datolo - Mitroglou (Derbyshire 78.)
Bordeaux: Carrasso - Chalmé, Planus, Ciani, Tremoulinas - Fernando, Sané - Gourcuff - Plasil (Gouffran 83.), Wendel (Jussie 83.) - Chamakh
A visszavágókat március 17-én rendezik.
ww.fn.hu