Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debreceni autókon állt bosszút egy nyíregyházi drukker

| 2010. 04. 21. | 14:34:55
Debrecen – Sajnos beigazolódtak a félelmeink, nem úszta meg minden járgány „ép bőrrel” a nyíregyházi kirándulást kedden. Pórul járt olyan is, aki nem volt lokista, csak debreceni jelzés szerepelt az autóján.
Debreceni autókon állt bosszút egy nyíregyházi drukker
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Őrizetbe vett a rendőrség egy szurkolót a Nyíregyháza-Debrecen bajnoki után. A férfi kedden este három parkoló kocsinak kiszúrta a gumiabroncsait, egynek pedig letörte a visszapillantó tükrét, s összesen mintegy 120 ezer forint kárt okozott – mondta Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A százados tájékoztatása szerint a járműrongálások bejelentése után a rendőrség forrónyomon indult el, s nem sokkal később egy kocsmából előállította a feltételezett elkövetőt. A 24 éves, többszörösen büntetett előéletű férfit négyrendbeli rongálásért, illetve garázdaság vétségének megalapozott gyanújával hallgatták ki. A nyíregyházi drukker a rendőröknek elmondta, hogy tettét ittas állapotban követte el, s olyan autókat szemelt ki a rongálásra, amelynek a rendszámkeretén a vendégcsapat városának neve szerepelt.

A megrongált autók tulajdonosai azonban nem vendégszurkolók voltak, sőt, közülük nem is valamennyi a mérkőzésre érkezett.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Hirdetés
Hirdetés
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Loki és CATL – nincs napirenden a téma
Viszont Debrecenben is aktív a támogatásokban a kínai akkumulátorgyár.
Több utca is aszfaltborítást kap Hosszúpályiban
Debreceni cég végzi a kivitelezést.
Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató
A rovarok több tízezer éve biztosítanak táplálékforrást az ember számára szerte a világon.
Elektromobilitás: az EU büntetővámot vetne ki a kínaiakra
Kína nagyon elégedetlen az Európai Unió magatartásával.
Támogatott tartalom
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Különleges, természetközeli időtöltés a Hármashegyi-erdőben.
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot.