Debrecenben játszanak a nagymenők
Ez lesz az eddigi legnagyobb szabású UEFA Futsal Európa-bajnokság. Most előszőr vesz részt ugyanis 12 csapat a tornán, és rendezik az Eb-t két helyszínen. Az első debreceni találkozón, a Főnix-csarnokban szintén kedden Olaszország és Belgium mérkőzik meg egymással 19 órától.
A házigazda magyarok 2005-ben, első Eb-részvételük alkalmával mindhárom csoportmeccsüket elvesztették, és most az azeriek és a csehek ellen javíthatnak az mérlegen. Az öt évvel ezelőtti EB-szerepléskor is Kozma Mihály irányította a válogatottat.
– Természetesen célunk a csoportkörből való továbbjutás, ugyanakkor sok fiatal játékosunk is van, akik számára kitűnő tapasztalatszerzés lesz a torna. Az egyik legfontosabb dolog, amit szeretnénk elérni, hogy népszerűvé tegyük a futsalt Magyarországon – mondta az EB-rajt kapcsán a debreceni illetőségű mester.
A keddi ellenfél, Azerbajdzsán első Európa-bajnoki fellépésére készül. A csapat a selejtezőket veretlenül zárta, és csak azért végzett a második helyen Portugália mögött, mert a 2007-es elődöntős az egymás elleni mérkőzés utolsó pillanataiban ki tudott egyenlíteni. A szövetségi kapitány, Alesio honosított dél-amerikai játékosokból és olyan helyi tehetségekből, mint például Vitalij Boriszov, remek csapatot rakott össze, a brazil edző és a válogatott gerincét alkotó játékosok novemberben az azeri bajnok Araz Naxcivannal bejutottak az UEFA Bajnokok Ligája tavaszi négyesdöntőjébe is!
A debreceni nyitányon az olaszok az esélyesebbek, hiszen tagjai a szűk világelitnek. 2003-ban Európa-bajnok, 2007-ben Eb-ezüstérmes, 2004-ben pedig világbajnoki ezüstérmes lett a Squadra Azzurra, mely igazán remek formában van, hiszen 2008-ban 13 mérkőzésükön veretlenek maradtak. Az olaszok sosem csúsztak le az elődöntőről az eddigi kontinensviadalokon, és meglepetés lenne, ha legalább a legjobb négy közé nem jutnának el az idén is.
A torna favoritja, a sorozatban harmadik Eb-aranyáért harcba induló Spanyolország is Debrecenben szerepel. A hispán gárda az utóbbi két kontinensviadalt sikerült is megnyernie, s csupán 2003-ban nem jutott be a fináléba. Spanyolország 2000-ben és 2004-ben megnyerte a világbajnokságot is, és 2008-ban csak büntetőkkel maradt alul a brazilok elleni vb-döntőben. A válogatott tavaly mind a 15 meccsét megnyerte, a rendes játékidőben nem vesztett mérkőzést 2005 decembere óta, amikor a brazilok múlták felül a gárdát. Először szerdán lépnek pályára a Főnixben.
A futsal Európa-bajnokság menetrendje:
Január 19., kedd
Magyarország - Azerbajdzsán, Budapest, 17. 30 óra
Olaszország - Belgium, Debrecen, 19 óra
Január 20., szerda
Oroszország - Szlovénia, Budapest, 20 óra
Spanyolország - Fehéroroszország, Debrecen, 18 óra
Január 21., csütörtök
Azerbajdzsán - Csehország, Budapest, 18 óra
Belgium - Ukrajna, Debrecen, 20 óra
Január 22., péntek
Szlovénia - Szerbia, Budapest, 18 óra
Fehéroroszország - Portugália, Debrecen, 20 óra
Január 23., szombat
Csehország - Magyarország, Budapest, 20. 30 óra
Ukrajna - Olaszország, Debrecen, 18. 30 óra
Január 24., vasárnap
Szerbia - Oroszország, Budapest 20. 30 óra
Portugália - Spanyolország, Debrecen, 18. 30 óra
Negyeddöntők:
Január 25., hétfő
1. Az A-csoport első helyezettje - A B-csoport másodikja, Budapest, 20 óra
2. A B-csoport első helyezettje - Az A-csoport másodikja, Debrecen, 18 óra
Január 26., kedd
3. A C-csoport első helyezettje - A D-csoport másodikja, Budapest, 19. 30 óra
4. A D-csoport első helyezettje - A C-csoport másodikja, Debrecen, 17. 30 óra
Elődöntők:
Január 28., csütörtök
Az 1. negyeddöntő győztese - A 3. negyeddöntő győztese, Debrecen, 17. 30 óra
A 2. negyeddöntő győztese - A 4. negyeddöntő győztese, Debrecen, 20 óra
A harmadik helyért:
Január 30., szombat
Debrecen, 18 óra
Döntő:
Január 30., szombat
Debrecen 20. 30 óra