Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Brazil kalandon a Kozma-legények

| 2009. 11. 10. | 15:19:16
Debrecen – Futsal válogatottunk gőzerővel készül a debreceni és a budapesti rendezésű Európa-bajnokságra. Brazíliánál ideálisabb partnert a védekezés gyakorlására álmodni sem lehet.
Brazil kalandon a Kozma-legények
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni szakember, Kozma Mihály által irányított válogatott november 12-én Brazíliába utazik, ahol két felkészülési mérkőzést játszik a világbajnokkal. Nemzeti együttesünk november 15-én Montes Clarosban, 16-én pedig Camtinasban lép parkettre a sokszoros világbajnok brazilok ellen.

– A legutóbbi, a görögök elleni találkozókon a támadásokat gyakoroltuk, a brazilok ellen a védekezést fogjuk majd – nyilatkozta Kozma Mihály. – A magyar és a brazil csapat között hagyományosan jó a viszony, a túra nekünk semmibe sem kerül majd, minden költségünket a dél-amerikaiak állják. Decemberben Afrika bajnokát, Líbiát látjuk vendégül Magyarországon, majd három-négy napos összetartásokat szervezünk a keret tagjainak. Az Európa-bajnoki főpróbát a finnek ellen tartjuk majd, január elején.

A csapat a tervek szerint december 15-én és 16-án Líbiát fogadja, a Finnország elleni meccsekre pedig január 12-én és 13-án kerül majd sor.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Az eső miatt nem léphet pályára Marozsán
Az eső miatt nem léphet pályára Marozsán
A szoboszlói teniszező párosban mérettette volna meg magát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Gyermeknap a Zsuzsival
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.