Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Loki kap 51 százalékot, és ez nem választás!

| 2010. 04. 13. | 12:55:27
Debrecen – Esélyesebb a DVSC, de nem sokkal – így vélekedik Massimo Moratti, a Honvéd edzője a keddi Magyar Kupa-elődöntő visszavágója (tv: Sport1, 18 óra, élő) előtt.
A Loki kap 51 százalékot, és ez nem választás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DVSC kedden este 18 órától látja vendégül a Honvédot az Oláh Gábor utcai stadionban. Az első találkozón 1–1-es döntetlen született, miután a 81. percben Szilágyi Péter megszerezte a vezetést, amire a kispestiek támadója, Abraham válaszolt egy perccel a rendes játékidő vége előtt. A továbbjutás tehát csak ma este dől el, s hogy a Lokit minél többen bizdítsák a helyszínen, a klub vezetése ingyenessé nyilvánította az összecsapást.

– Úgy gondolom, a továbbjutás esélyese a Debrecen. Ha számszerűsítenem kellene, azt mondanám: 51, illetve 49 százalék a valószínűsége a két csapat döntőbe kerülésének, hiszen ellenfelünk hazai pályán játszik, és idegenben döntetlent ért el. Legalább egy gólt kell lőnünk vagy többet ahhoz, hogy mi ünnepelhessünk. Emiatt számunkra olyan lesz a mai mérkőzés, mintha nem elődöntő, hanem döntő lenne. Sajnos Takács Ákos, és Pavlo Ianchuk nem állhat a rendelkezésemre a Debrecen elleni meccsen – idézi a honvedfc.hu a kispesti együttes mesterét.

A DVSC honlapja Adamo Coulibaly-val latolgatja az esélyeseket:
– Még nem tudom, hogy pályára lépek-e a Honvéd ellen, de ha megkapom a lehetőséget, akkor igyekszem ismét jó teljesítményt nyújtani. Nagyon fontos meccs lesz a csapat számára, mert szeretnénk ezt a sorozatot is megnyerni, de ehhez előbb a döntőbe kellene kerülni. Teljes erőbedobással készülünk a találkozóra, amit mindenképpen meg akarunk nyerni – így a francia csatár, aki a legutóbbi bajnokin szinte egymaga győzte le a Paksot, hiszen két gólt lőtt és tizenegyest harcolt ki.

Coulibaly-parádé a Paks ellen:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Baleset az M3-M35 csomópontjánál
Baleset az M3-M35 csomópontjánál
Egy személykocsi szalagkorlátnak csapódott.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.