„Úsztunk” a végtelen kékségben Debrecen és Lárnaka között

– Kedves utasaink, dőljenek hátra, és élvezzék a repülést Debrecen-Lárnaka járatunkon! Célállomásunkon most még 13 Celsius-fok van, de érkezésünkkor, menetrend szerint kettő óra húsz perc múlva már 22-23 fokos kellemes, kora nyári meleg fogad bennünket – duruzsolja a mikrofonon keresztül a repülőgép utasterének hangszóróiba kellemes, megnyugtató hangján Mogyorós Rita, a repülőjárat vezető légiutas-kísérője, akinek, és a gép többi utaskísérőjének is számos teendője van még az indulást megelőzően. Munkájuk mindegyike a járaton lévők biztonságát szolgálja. Majd, amikor mindezzel végeznek, Rita felhívja az utasok figyelmét, hogy a felszállás idején ne hagyják el helyüket és az öveket tartsák becsatolt állapotban. Ő és munkatársai is elfoglalják helyüket a fedélzet számukra kijelölt helyén. A repülőgép közben lassan ráfordul a kifutópályára, abbamarad az ütemes zötykölődés, a pilóta „gázt ad”, a hihetetlen erejű gyorsulás az ülésekbe présel bennünket. Zöld csíkká változik a felszállópálya melletti mező, a kerekek és az aszfalt érintkezésének zaját pedig átveszi a halk susogás. Az ablakon keresztül előbb a fű, majd néhány pillanat múlva már Debrecen is olyan alakzatot ölt, mintha hegyoldalon lenne… Igen, gépünk már a levegőben van, és a gépkocsi sebességéhez szokott földi parány mivoltunknak alig felfogható, hogy pár perc elteltével már néhány ezer méter magasságból tekintünk le Kismarjára, Nagykerekire és látjuk Nagyváradot közeledni. Átlépjük az országhatárt, kisvártatva elérjük a 10-12 kilométeres utazási magasságot és a 800-900 kilométer per órás haladási sebességet. – Kedves utasaink, most már kikapcsolhatják a biztonsági öveket, és a mosdót is használhatják – érkezik a hangszórókból Mogyorós Rita információja. Mi is kikapcsoljuk az ölünkben lévő csatot, és a repülőgép ovális ablakán nézzük az alattunk komótosan „visszafelé ballagó” domb-, majd hegyvidéket.

A pilóta is utas a gépen

Gondolataink azonban a mögöttünk hagyott szűk két óra mozgalmasságát emészti, hiszen óránk 6 óra 20 percet mutat, de a napunk a debreceni repülőtéren 4 óra 30-kor kezdődött. Akkor parkoltunk le a légikikötő-személyzet számára használható részére, ugyanis a debreceni repülőtérről legtöbb járatot indító Wizz Air jóvoltából az aznapi Debrecen-Lárnaka-Debrecen járaton mi is a személyzethez tartozunk.

A légitársaság debreceni bázishelyén kopogtatásunkra Nagy Tamás, a járat senior elsőtisztje nyitott ajtót. Néhány perc elteltével érkeztek a légiutas-kísérők és a repülőgép első pilótája, Gulyás György. A két pilóta az iPadjén elemezte az útvonaladatokat. A légiutas-kísérők beszélgettek, majd Rita, a járat vezető légiutas-kísérője megkérdezte kollégáit, becsekkoltak-e már. 4 óra 50-kor csukódott a bázis ajtaja, és indultunk a repülőtéri ellenőrzőpont felé. Feltűnt, hogy a három hölgy közül kettő szoknyában, egy nadrágban volt, viszont mindhármuknak gyűrű alakú kontyot formázott a haja. – A hajviseletre és az öltözetre is vonatkoznak szabályok. Ha a haj a váll alá ér, akkor fel kell fogni. Lófarok maximum 20 centiméter, a fonat 35 centi hosszú lehet, ha ettől hosszabb, akkor kötelező a konty. Ez praktikussági okok miatt van így. Az öltözetünk pedig nadrágszoknya vagy ruha. A ruha szabása és színe tesz bennünket azonos megjelenésűvé – érkezett a válasz kérdésünkre már a biztonsági ellenőrzési zónában, merthogy a személyzetnek is az utasokéval megegyező procedúrán kell keresztülmenni. Kézipoggyász, elektronikai készülékek, nadrágszíj, óra a tálcára, mindez egy átvilágító gépezeten halad keresztül, mi pedig mellette egy röntgengéphez hasonló alkalmatosságon. Nem sípolt, zöldet mutatott; következő megállónk az úti okmányok ellenőrzése. A repülőre várakozó utasokkal telt várón keresztül indultunk a bázisiroda ablaka előtt várakozó, a földi személyzet által az útra tökéletesen felkészített repülőgépünk felé.

– Oda 157, vissza 169 utast szállítunk – kezdte már a repülőgépen az eligazítást Rita a légiutas-kísérő kollégáinak, akikkel megbeszélte, hogy ki melyik részén dolgozik a fedélzeten, helyettesét is kijelölte, majd a munkájukkal, főleg a vészhelyzetekkor adódó teendőikkel kapcsolatban tett fel kérdéseket egyenként a légiutas-kísérőknek. Nem hiába, az utasok biztonsága mindenek előtt!

– Az úti cél Ciprus, Lárnaka. Az utunk 2 óra 20 perc, visszafelé 2 óra 40 perc. A különbségből kiderül, hogy északias szelek fújnak – ezeket odafelé meglovagoljuk, visszafelé pedig elkerüljük. Turbulencia csak alacsonyabb szinten várható, ezért csak az út eleje ráz – ezt már Gulyás György kapitány, a járat személyzeti vezetője mondta, aki arról is tájékoztatta a fedélzeten dolgozókat, hogy a gép tökéletes állapotban van a repüléshez. Megvolt az eligazítás, a légutas-kísérők ellenőrizték, hogy minden rendben legyen a gépen, a két pilóta, Gulyás György és Nagy Tamás pedig elfoglalta helyét a gép orrában. Rita kérte az utasokat, hogy a kisebb kézitáskákat az ülés alá, a nagyobbakat és a kabátokat a felső polcokra helyezzék. Tíz perccel az indulás előtt minden utas a helyén ült, a légiutas-kísérők lehajtották a fenti kalaptartók fedeleit, bezárták a gép ajtajait. A pilóták és a vezető légiutas-kísérő a hangszórókon keresztül bemutatkoztak és bemutatták a személyzet tagjait, Rita ismertette a repüléssel kapcsolatos tudnivalókat, majd hangsúlyozta, hogy ők négyen, légiutas-kísérők ügyelnek az utasok kényelmére, de legfőbbképpen a biztonságára. 5 óra 58 perckor döcögve, lassan elindult a gép a kifutópálya felé.

Három ország felett szálltunk át

Néhány turbulens zónát leszámítva, amikor az első pilóta utasítására mindenkinek az övvel rögzítve a helyén kell ülnie, mozgalmas élet folyik a repülőgépen. Az utasok egy része ismerőseit keresi fel, hiszen nem szól feltétlenül egymás mellé a jegyük, beszélgetnek, mások a mosdó előtt állnak sorba, néhányan az utaskísérőktől kérnek információt, a személyzet pedig a közlekedési folyosón a kiszolgáló pultot tolva elkezdi a kávé, az innivaló, a ropogtatnivalók, majd egy újabb körben a WIZZ Boutique választékának árusítását. A gépen leginkább magyar anyanyelvűek utaznak. Kiruccannak Ciprusra néhány napra, nyaralók is vannak, egy fiatalokból álló csoport pedig dolgozni megy.

A fedélzeten mindabból semmit sem érzünk, hogy tíz kilométer magasan, 900 kilométeres sebességgel száguldunk. Sőt, leszámítva a gép állandó tompa zúgó hangját és az időnként az ülőhelyünkbe kényszerítő turbulens zónákat, érzetünket leginkább egy álló buszhoz lehetne hasonlítani. De nem így, ha kitekintünk az ablakon! Magasan a felhők fölött repülünk a végtelen világoskékségben, alattunk a felhőknek a napsütéstől vakító fehérben és aranysárgában úszó, csipkézett teteje. A felszálláskor beállt füldugulásnak már emléke sincs, a szellőzőkön keresztül arcunkba áramló hűs levegő és a gép egyenletes, biztonságot adó duruzsolása többeket álomba ringatott. Most tényleg élvezzük a repülést! Aztán a felhők ritkulni kezdenek, tágas síkságot hagyunk magunk mögött, és szélesen, szigetekkel szabdalva, szürke szalagként feltűnik a Duna. Átrepülünk fölötte, és már Bulgária légterében vagyunk. Néha kanyarodik a gépünk, ez a fedélzeten szinte észrevehetetlen, abból tudjuk mégis, hogy kint megemelkedik vagy éppen süllyed a horizont. Húsz perc alig telik el, és felülről néhány centiméteres tengerszoros két oldalán elterülő, kéttenyérnyinek tűnő várost hagyunk magunk mögött. Isztambul és a Boszporusz, tehát már Törökország légterében úszik gépünk. Kisvártatva a Torosz-hegység havasai, gleccserei vannak alattunk, és mögötte megpillantjuk a Földközi-tengert.

– Nagy Tamás elsőtiszt köszönti önöket. 11 ezer 200 méter magasan repülünk, a kifogástalan légköri viszonyoknak köszönhetően a tervezettnél 15 perccel hamarabb érkezünk Lárnakába – közli, miközben a tenger és az égbolt egymással szinte egybeolvadó végtelen kékségében siklik repülőgépünk. Ebben, a semmihez sem hasonlítható, idilli állapotban azonban valami történik! Picit dugul a fülünk, enyhén emelkedik a gyomrunk – persze semmi kellemetlenség, de azért mégis. Mégsem olyan, mint pár perccel ezelőtt. Járművünk elkezdte a süllyedést a légóceán aljára. Feltűnik Ciprus partja. A magasságot fokozatosan csökkentve északnyugatról repüljük át a szigetet. Az erdők zöld, a szántók barna, a már most kiégett legelők okkersárga és a települések az utak ereivel átszőtt fehér mozaikjai a csökkenő magasságban mind gyorsabban suhannak el alattunk. Ciprust szűk tíz perc alatt átrepüljük, és már látszik a sziget déli partvidéke, középen pedig úti célunk, Lárnaka. Repterére keleti irányból tudunk leszállni, ezért gépünk hatalmas kört tesz a város és tengerpartja felett. Megcsodáljuk a tenger mélyülő, egyre sötétebb türkizkék színét, és az erőteljes magasságcsökkenés miatt a halászhajók is mind közelebb vannak hozzánk. A tengerparton lévő magas házakkal, majd pálmafák koronájával egy magasságban van gépünk, és… Kis döccenővel elértük a kifutópálya aszfaltját. Az erős fékezés szinte kihúz bennünket az ülésből. A fedélzeten csend, és fél perc sem kellett hozzá, ezt a hangot veszi át a gépmadarunk is. Egy-két perces döcögés, és repülőnk célba ér.

– Üdvözlöm önöket Lárnaka repülőterén. Maradjanak ülőhelyükön ülve, öveikkel becsatolva, amíg el nem érjük végleges parkolóhelyünket, és le nem kapcsolják az övek becsatolására utaló jelzést – köszön el Rita a már leszálláshoz készülődő utasoktól. Az ajtónyitás azonban nem olyan egyszerű művelet, mint ahogy a gépen utasként ülve lájuk. Az ajtónyitásra a kapitány adja meg az engedélyt. Várnak a lépcsőre, majd a rampásra. A rampás adja a jelet a nyitásra. Ezután egy gyors megbeszélés a rampással, majd ha a földi személyzet részéről is minden készen áll, az utasok csak akkor hagyhatják el a gépet.

Még az istenek hegyét is láttuk

Amint kiürül a gép, igen gyors munka kezdődik, hiszen bő félóra elteltével már új utasokkal indul vissza a repülő Debrecenbe. A légiutas-kísérők végigmennek a fedélzeten, átvizsgálják az üléseket, kesztyűvel a kezükön összegyűjtik a szemetet, átnézik a mosdót. Mindeközben a gép első tisztje kívülről ellenőrzi végig a repülőt, a kerekeket, a fékberendezéseket, a vezetékeket, van-e sérülés rajtuk. Közben a repülő üzemanyagot vesz fel, a légikikötő dolgozói a csomagokat le- és felpakolják, az utasok már a lépcsők előtt sorakoznak. Néhány perc alatt megtöltötték a gép fedélzetét, a szükséges tudnivalókat a légiutas-kísérők elmondják.

A visszaúton más útvonalon repülünk. Törökország partjáig nincs változás, ott viszont Kis-Ázsia partvonalát követve nyugat, majd északnyugat felé fordulunk, és az Égei-tenger szigetei felett szállunk el. Olyan tiszta a levegő, hogy a tőlünk légvonalban körülbelül 130 kilométere lévő Olimposz havas csoportját is látjuk, majd Bulgáriában a Rodope, a Pirin és a Rila-hegység hókupolája marad el alattunk. A Kazán-szoros felett repülünk át a Dunán, a messzeségben a Déli-Kárpátok fehéren csipkézett vonulatai tartják ott rövid időre a tekintetet. A fedélzeten közben zajlik a repülés megszokott rendje – vásárolnak, esznek, isznak, beszélgetnek, alszanak az emberek. Temesvár környékén érünk ki az alföldünkre. Nagyvárad felett már néhány ezer méteres magasságban vagyunk, és onnan erőteljes süllyedéssel közelítjük meg Debrecent. Hajdú-Bihar falvai, városai sorra maradnak el alattunk, majd egy – Hajdúsámsont, Hajdúhadházat, Hajdúböszörményt, Ebest és Mikepércset érintő – óriási kör berepülése után szinte észrevétlenül landolunk a debreceni repülőtér aszfaltján. Csodás utunk volt, a földet érés után az utasok meg is tapsolják a pilótát.

– Hölgyeim és uram, köszöntjük önöket Debrecenben. További szép napot, biztonságos hazautat kívánunk! – búcsúzik el az utasoktól Mogyorós Rita, aki kérésünkre röviden jellemzi a számukra egy műszakot jelentő Debrecen-Lárnaka-Debrecen repülőutat. – Eseménytelen volt az oda-vissza ötórányi repülés, csendes, nyugodt járatokat teljesítettünk. Persze a leszállással a légiutas-kísérőknek nem ér véget a munka, átnézzük a gépet, az utasok hagytak-e valamit a fedélzeten. Szoktunk találni könyvet, telefont, fülhallgatót, sőt a legkülönfélébb ruhaneműkre is akadtunk már. Ezeket leadjuk a repülőtéren, ott kereshetik őket az utasok. Nekem, vezető légiutas-kísérőnek még adminisztrálnom kell a repülést.

– Gyakorlatilag eseménytelen utunk volt. Bár Lárnakáról azt kell tudni, hogy Tel-Aviv, így a konfliktus közelsége miatt a GPS-navigáció jelenleg nem megbízható, ezért a légtérben áttérünk a hagyományos navigációra. A magaslégköri légáramlásokat figyelembe véve más útvonalon jöttünk vissza, itt nem volt olyan erős szembeszelünk. Így az üzemanyaggal takarékosabban bántunk, és a gép sem került erős turbulenciákba. Az utasok és a gép biztonsága az első! – beszél az útról Gulyás György kapitány, aki az érkezés utáni beléptetési procedúrákon átesve kollégáinak megköszöni a közös munkát, majd a szolgálati parkolóban gépkocsijába szállva elindul haza.

CH