Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A kis Loki itthon játszik és győzni akar

| 2010. 04. 17. | 11:37:07
Debrecen – Lesz szombaton Debrecenben Loki-meccs: a DVSC-DEAC NB II-es alakulata a Ceglédet fogadja 17 órától az egyetemi sporttelepen (DEAC-pálya).
A kis Loki itthon játszik és győzni akar
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni fiatalok javítani készülnek, hiszen a legutóbbi fordulóban Kazincbarcikán 4-1-es vereséget szenvedtek.

- Egy olyan mérkőzés volt, amikor az ellenfélnek minden bejött, ráadásul létszámhátrányban is futballoztunk – nyilatkozta a klub honlapjának Kondás Elemér, a kis Loki vezetőedzője. - Kicsit fáradtabban is mozogtak a srácok, hiszen azon héten az már a harmadik mérkőzésük volt. Ennek ellenére szorosabbá lehetett volna tenni a mérkőzést, ha jobban koncentrálunk, de sajnos így alakult. Itt az új feladat, szombaton a Ceglédet fogadjuk, hazai pályán mindenképpen nyerni szeretnénk. A többi csapattal ellentétben a Cegléd nagy változáson nem ment át a téli szezonban. Eddig háromszor találkoztunk velük, kétszer nyertünk, egyszer ikszeltünk, reméljük, most ismét megszerezzük a három pontot - mondta a szimpatikus mester.

A DEAC-pályán rendezendő találkozóra a belépés ingyenes.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.