Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A fény az alagút végén

| 2009. 11. 09. | 18:37:24
Debrecen – A tabellát böngészve semmi jóval nem kecsegtet minket az „élet”. Van annál sokkal nagyobb gond is, hogy kiderült: a Videoton viszi el az őszi elsőséget.
A fény az alagút végén
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A tabellát böngészve semmi jóval nem kecsegtet minket az „élet”. Az a legkisebb gond, hogy a Videoton viszi el az őszi elsőséget. A Loki nem is egyszer lett úgy bajnok, hogy nem az élen telelt, és vesztett is bajnokságot úgy, hogy az élen telelt.

Sokkal aggasztóbb az utóbbi időben mutatott játék, a Győr elleni találkozót nézve az embernek olykor az volt az érzése, hogy ha szilveszterig tartana a meccs, akkor sem találna be a Loki, Szegény embert még az ág is húzza: a szerencsével is hadilábon álltak a piros-fehérek. Szomorú, hogy a csapat akkor sem tudott igazán játékba lendülni, amikor a második félidő elején a bíró kiállította a riválistól a horvát Babicot.

Az utóbbi időben mutatott teljesítményt és a lesújtó statisztikát nem tesszük ki az ablakba, még akkor sem, ha tudjuk, hogy a szakmai stáb munkáját folyamatosan sérülések nehezítették, és meghatározó emberek váltak hetekre harcképtelenné a nagy menetelés során!

Nincs mit szépíteni: a Loki „normális” meccset nem tudott nyerni már jóideje, legutóbb az NB II-es Mezőkövesdet sikerült legyőznie a Magyar Kupában, azóta minden fronton csak nyeli a pofonokat. Már a vesztett pontok tekintetében is jelentős a DVSC hátránya, és semmi garancia arra, hogy a Herczeg-gárda megnyeri a három elmaradt mérkőzését, és sikerül „lőtávolságon” belülre kerülni az élcsoporthoz képest.

A helyzet jelenleg úgy fest a Soproni Ligában, hogy Videoton az őszi idény bajnoka, miután a DVSC akkor sem érheti utol, ha a Vidi bukja a hátralévő bajnokiját – melyen a Loki legutóbbi legyőzőjét, a nem túl acélos Győrt fogadja –, és a debreceniek megnyerik az összes hátralévő meccsüket, sorrendben a Kecskemét (otthon), a Honvéd (idegenben), a ZTE (o) és az MTK (o) ellen.

Bár a szurkolók közül már sokan kongatnák a vészharangokat, nyugtatólag hat, de mindenekelőtt optimizmusra ad okot, hogy Szima Gábor klubfőnök szerint még semmi nincs veszve. A DVSC honlapjának adott interjújában a Loki első embere kifejti: „többször nyertünk bajnokságot szinte reménytelen helyzetből”. Ő már látja a fényt az alagút végén!

BeA

Az állás

A DVSC programja:

2009. 11. 17., 17:00: DVSC-TEVA–Kecskeméti TE-Ereco
2009. 11. 20., 19:00: Bp. Honvéd–DVSC-TEVA
2009. 11. 24., 20:45: DVSC–Liverpool FC
2009. 11. 29., 17:30: DVSC–TEVA-ZTE
2009. 12. 03., 17:00: DVSC–TEVA-MTK
2009. 12. 09., 20:45: Olympique Lyon–DVSC

 

 

További híreink
NB I.: jövőre osztályozó dönt az egyik kiesőről
NB I.: jövőre osztályozó dönt az egyik kiesőről
Július 24-én kezdődik a következő idény.
Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Mindkét csapat egyaránt 43 ponttal és plusz 161-es gólkülönbséggel zárt.
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
A debreceniek továbbra is harcban a második helyért.
Megvan az első feljutó az NB II-ből
Megvan az első feljutó az NB II-ből
A másik feljutó is budapesti lehet.
Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
A debrecenieknek továbbra sem kedvez a hazai pálya.
A DVSC hosszabbított a fiatal cerberusával
A DVSC hosszabbított a fiatal cerberusával
Immár ő az első számú kapus Debrecenben.
Papíron a DVSC-vel minden rendben
Papíron a DVSC-vel minden rendben
A debreceniek első körben átmentek az MLSZ-vizsgán.
Felmentették a DEAC vezetőedzőjét
Felmentették a DEAC vezetőedzőjét
A debreceni együttes irányítását átmenetileg Spitzmüller István veszi át.
Két motivált csapat esik egymásnak Debrecenben
Két motivált csapat esik egymásnak Debrecenben
A Loki a dobogóért, a Győr a bajnoki címért hajt.
Hetven! Esterházy Mártont köszöntötték
Hetven! Esterházy Mártont köszöntötték
Az első „Mezey-korszakban” senki nem szerzett nála több gólt.
Győr-Fradi: megdőlt az utóbbi tíz év rekordja
Győr-Fradi: megdőlt az utóbbi tíz év rekordja
Csaknem 360 ezren nézték a tévében.
Amikor minden fradista a DVSC-nek szurkol
Amikor minden fradista a DVSC-nek szurkol
Ezt is megértük Debrecenben.
Hirdetés
Hirdetés
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Nem jutottak be a legjobb négy közé.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Táncra perdültek a debreceniek
Táncra perdültek a debreceniek
Villámcsődület a város főterén.
Hirdetés
Hirdetés
Salakmotor: rangos verseny Debrecenben
Salakmotor: rangos verseny Debrecenben
Május 1-jén ismét felbőgnek a motorok.
Hirdetés
Hirdetés
Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Háromnapos rendezvénysorozat május végén.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Gazdaság
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Megújulna a Tükörtó; a sírokhoz már a mobiltelefon is odavezet.
Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.
Támogatott tartalom
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Hirdetés