Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sajnos lejtett a hazai pálya, Varga bronzérmes

| 2013. 06. 08. | 12:40:19
Így is le a kalappal! A hajdúsámsoniak kiválósága második Európa-bajnoki medálját szerezte.
Sajnos lejtett a hazai pálya, Varga bronzérmes
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A 60 kilogrammosok között szereplő Varga Miklós bronzérmes lett pénteken a minszki ökölvívó Európa-bajnokságon. A magyar bokszoló a hazai közönség előtt szereplő Vazgen Szafarjanc ellen lépett ringbe az elődöntőben, s bár az összecsapás kiegyenlített volt, Vargának - a pontozóbírák döntései értelmében - a háromból csak egy menetet sikerült megnyernie, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel.

Az első menetben és a második elején is Varga tűnt jobbnak, majd a mérkőzés derekán Szafarjanc átvette a kezdeményezést, s a második menet második felében több tiszta találatot is bevitt. A harmadik szakaszban aztán a fehérorosz versenyző a szurkolók buzdítása közepette már csak arra törekedett, hogy biztos védekezéssel megőrizze az előnyét, s ezt sikerrel teljesítette is.

A 25 esztendős debreceni születésű öklöző pályafutása második Eb-bronzérmét szerezte meg, az elsőt még 2008-ban, Liverpoolban nyerte.

A magyar válogatott két harmadik hellyel zárta az Eb-t, a 75 kilogrammos Harcsa Zoltán szintén pénteken szerzett bronzérmet, mivel elődöntős összecsapását kézsérülése miatt fel kellett adnia.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.