Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Pajna Zoltánt alelnökké választották!

| 2013. 04. 06. | 17:13:14
A debreceni alpolgármester felvette a kesztyűt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hajdú János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója és Pajna Zoltán (a képen), Debrecen alpolgármestere személyében két új alelnököt választott szombaton a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) közgyűlése. A MÖSZ szombati ülésén - a szövetség tájékoztatása szerint - a két alelnök mellett négy új elnökségi tagot is választottak a küldöttek. Előzőleg pedig elfogadták az éves pénzügyi beszámolót, a mérleget, a közhasznúsági jelentést és a könyvvizsgáló, valamint az ellenőrző testület jelentését.

Csötönyi Sándor elnök az eseményen arról beszélt, öröm, hogy a boksz bekerült a 16 kiemelt sportág közé, és ezáltal júliustól komoly anyagi lehetőséghez jut, ám ez a szövetség számára nagy felelősséggel is jár.

"Eladható árut kell letenni a közönség elé" - mondta Csötönyi, utalva arra, hogy emelni kell a színvonalat a magyar bokszban.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.