Kezdődnek debreceni ütős napok!
A Bocskai-emlékversenyről a napokban megírtunk (itt és itt) minden szépet és jót, ezért ez csak "szolgálati közlemény". A küzdelmek szerdán 14 órakor kezdődnek az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban, és négy napon át tartanak. A szerdai korai kezdésre az a magyarázat, hogy az óriási mezőny miatt várhatóan így is a késő estébe nyúlnak a nyolcaddöntők. Nem marad le semmiről az a bokszbarát, aki csak hivatali munka után látogat ki, mert a nap második programja 18 órakor kezdődik, mégpedig a hivatalos megnyitó után.
Az ország legjobbjaiként számon tartott debreceni bunyósok még hazai pályán sem számítanak esélyesnek, ez jelzi leginkább a Bocskai-emlékverseny erősségét. Világ- és Európa-bajnoki dobogósok sűrűjében minden apró sikernek hatalmas értéke van, de titkon természetesen bízunk a két debreceni felnőtt magyar bajnok, Kalucza Norbert (52 kg) vagy Deél Szabolcs (91 kg) végső sikerében, illetve a szintén hazai pályán próbálkozó sámsoni ászok, Varga Miklós (60 kg) és Ungvári István (49 kg) menetelésében.
A Bocskait szinte fillérekért tekintheti meg a debreceni sportbarát. A négynapos bérlet 1200 forint, a napijegy felnőtteknek 500, diákoknak pedig 200 forint. A nyugdíjasok és a 14 éven aluliak ingyen mehetnek be. Ezt a verseny kihagyni bűn!