Három debreceni arany teremhet!
Komoly hajdúsági sikereket hozott a Debrecenben zajló felnőtt férfi ökölvívó-bajnokság pénteki napja, amikor az elődöntőket rendezték meg az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. Csak egy legény, a DVSC Török János jött le vesztesen a szorítóból, de őt is elismerés illeti, hiszen kemény csatára késztette a hatszoros magyar bajnok, olimpiákat megjárt Varga Miklóst könnyűsúlyban.
A DVSC először Kalucza Norbert révén jutott döntős részvételhez. Az 52 kg-os debreceni egy menet alatt megtörte riválisa ellenállását, és azt ígéri, hogy így tesz majd szombaton is a salgótarjáni Szőrös Márk ellen. A 81 kg-ban a címvédő Nagy Péter parázs csatában győzte le pontozással a nyíregyházi Hosszú Ferencet, így szombaton már a második felnőtt bajnoki címéért lép a kötelek közé, ellenfelel a kőszegi Hámori Ádám lesz.
A nap meccsét Deél Szabolcs és tápiómentei klub színeit képviselő Kálmán Attila vívta. Óriási adok-kapok alakult ki a szorítóban, a két bunyós folyamatosan belharcot vívott. A debreceni Deél néhány ponttal folyamatosan előrébb járt, és végül a közönség nagy ovációja közepette hirdették ki győztesnek. A döntőben régi nagy riválisával, Darmos Józseffel találkozik.
A szombati finálék 11 órakor kezdődnek. A belépés ingyenes.