Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hajdúsági győzelmekkel rajtolt a Bocskai!

| 2010. 02. 10. | 21:25:55
Debrecen – Négyből kettő - kezdetnek ez nem rossz! Hajdúsági szempontból így alakult a nyitány a Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékversenyen. Kalucza Norbert és Varga Miklós győzelemmel mutatkozott be.
Hajdúsági győzelmekkel rajtolt a Bocskai!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kezdődött minden azzal, hogy az első hazai versenyző, a hajdúsámsoni Ungvári Sándor elkerülte a súlyában (48 kg) a kubait, de kifogta az oroszt, az örményes nevűt David Ajrapetjant, aki túl nagy falatnak bizonyult számára, és kikapottt 11-2-re.

A DVSC-s Kalucza Norbertnek (51 kg) a sorsolás meghozta a reváns vágyának beteljesülését, azaz szembekerült azzal a Dobrádi Zsolttal, akitől a legutóbbi magyar bajnokság döntőjében kikapott. Illetve nem kapott ki, csak lepontozták. Nagy különbség! A debreceni bunyós ezúttal (is) simán győzött, köszönhetően annak, hogy öt külföldi bíró pontozta a meccset. Szabó Sándor, a DVSC bokszolóinak a menedzsere meg is jegyezte az eredményhirdetés után, hogy a kecskeméti OB-n súlyos igazságtalanság érte a versenyzőjét, és ezért járna minimum egy bocsánatkérés a magyar bírói kar részéről.

Kalucza 12-6-ra nyert, és ugyanilyen jó teljesítményt vártunk a hajdúsámsoni Varga Miklóstól (60 kg) is, akinek a litván Aurimas Nadzius ellenében kellett bizonyítania klasszisát. Bizonyította! Varga három meneten át űzte-hajtotta riválisát, sokkal többet adott, mint amennyit kapott, a 12-4-es pontozás a balti bunyósra nézve volt hízelgő.

Az első nap küzdelmei a késő estébe nyúltak. A hajdúsági különítményből utolsóként Móna Imre, a DVSC középsúlyú kiválósága bokszolt, pechjére egy orosszal. Maxim Gazizovnak hívták a riválist, aki nem a klasszikus orosz iskolából adott ízelítőt, hanem a Tyson-féle bunyóból, és egy menet alatt késztette megadásra a debreceni legényt. Móna először egy testre mért ütést követően kért pihenőt - ami a bokszban számolással jár -, majd az orosz újabb sorozását követően Deél István edző bedobta a törülközőt. Nem volt vita, Móna esélytelennek bizonyult, és a további súlyos pofonok elkerülése végett döntött - helyesen - a meccs feladásáról  a DVSC mestere.

A Bocskai-emlékverseny küzdelmei csütörtökön délután 14 órától folytatódnak az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.