Akiknek pocsék volt a szombat estéjük
Két rangos profi boksz gálát is rendeztek szombaton. Az egyiknek Las Vegas adott otthont, ahol a technikás Amir Khan járt pórul. Eelőzetesen hiába ígérte azt, hogy a kisváltósúlyú WBC/WBA címmérkőzésen "hülyét fog csinálni” Danny Garciából, végül mégis veszített. A brit ökölvívó ugyan a harmadik menetig uralta a párharcot Las Vegasban, a menet végén azonban padlót fogott. Ekkor még a gong ugyan megmentette őt, de ellenfele a negyedik menetben lezárta a mérkőzést és kiütötte Kahnt. Az eddigi WBC-címvédő Garcia ezzel a technikai KO győzelmével megszerezte a WBA bajnoki övét is.
A másik gálát a londoni Upton Parkban rendezték, ahol a főmérkőzést david Haye és Dereck Chisora vívta nehézsúlyban. A szitáló esőben és 30 ezer néző előtt lebonyolított szombati csata a luxemburgi szövetség égisze alatt zajlott, mivel Nagy-Britanniában egyik öklözőnek sincs bokszolói licence. A volt világbajnok David Haye az ötödik menetben kiütötte a nemrég Vitalij Klicskótól pontozásos vereséget szenvedő Dereck Chisorát. Haye korábban Vlagyimir Klicskótól kapott ki pontozással.