A nap képe: illusztris társaságban pózol a régi és az új debreceni alpolgármester
Amint arról beszámoltunk, nagyszerű hazai sikereket hozott a Debrecenben megrendezett ifjúsági ökölvívó magyar bajnokság. A DVSC három öklözője, Komor László, Tóth Ádám és Kovács Dávid is a dobogó tetejére állhatott, így a debreceniek az összessített csapatversenyben is a legjobbnak bizonyultak.
A finálékra kilátogatott a Gizella utcai sportcsarnokba Barcsa Lajos, az egyik új debreceni alpolgármester, illetve Pajna Zoltán korábbi alpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke is. Utóbbi az országos szövetségnek elnökségi tagja, tehát nem először látott ringcsatát.
A rend kedvéért jegyezzük meg, hogy Hajdúsámsonnak is jutott egy aranyérem, mégpedig a hajdúhadházi Siroki János révén, így a négy hajdú-bihari diadalból hármat tősgyökeres hajdúhadháziak szereztek (Komor, Kovács, Siroki), csak egyet sem hadházi színekben.
Elöl, balról Szabó Ildikó, a MÖSZ regionális koordinátora, Pajna Zoltán, Barcsa Lajos és Szabó Sándor, a DVSC menedzsere. Mögöttük a bajnokok és edzőik (Fotók: dvscboxing)