Szolnok: Kösz, Debrecen!
Illusztris vendégek számoltak be a helyi sajtónak az április 27-29-i Eurochallenge-kupa négyees döntőjének előkészületeiről. A sajtóban a Fidesz egyik legfontosabb gazdasági háttérembereként emlegetett Nyerges Zsolt, a Szolnok csapatának első embere megköszönte Debrecennek a lehetőséget, majd kifejtette, hogy súlyos anyagiak árán, no meg a komoly sportdiplomáciának köszönhetően sikerült elorozni a dúsgazdag és az európai kosárlabdázásban nagyhatalomnak számító törökök elől a rendezés jogát. Még ennél is nagyobb szám – fejtette ki Nyerges –, hogy egy komoly európai kupasorozatban a legjobb négy közé jutott egy magyar csapat.
Szalay Ferenc szolnoki polgármester, aki egyben a magyar kosárlabda-szövetség elnöke is, szintén Kósa Lajosnak hálálkodott, amiért Debrecen befogadja a Tisza-partikat. Szalai felidézte, hogy a magyar kosárlabda az ötvenes években volt a csúcson, amikor a válogatott Európa-bajnokságot nyert, és a szolnoki siker a mai viszonyok között majdhogynem akkora bravúr.
Kósa Lajos azt köszönte meg, hogy a szolnokiak „ránk gondoltak, nem pedig a fővárosra”. A debreceni polgármester ezt tiszántúli szolidaritásnak tudja be. Szerinte a négyes döntő lebonyolítása Debrecennek is nagy kihívás, de egyben megtisztelő feladat. Kósa kifejtette, hogy jegyet „fű alól” nem kap senki Debrecenben, az önkormányzat tíz protokoll belépőt kapott, azokat a helyi szponzorok között osztják szét. „Hajrá, Olajbányász!” – zárta a hosszú kosaras helyzetelemzést is tartalmazó felszólalását Kósa Lajos.
Apropó, jegyek! A kétnapos bérlet 8, illetve 10 ezer forintba kerül. Nyerges Zsolt szerint ez baráti ár. A Besiktas 1500 szurkolónak kért jegyet, annyit valószínűleg nem adnak, de 900-at muszáj, mert előírja a nemzetközi szövetség. A hírek szerint az ország minden tájáról érkeznek szurkolók, a szolnokiak telt házra számítanak. Debrecenben április 16-tól a Főnixben és a Kölcseyben lehet megvásárolni a belépőket.
Mint ismert, a Final Fourban a magyar bajnok Szolnok mellett a török Besiktas, a francia Chalon és az orosz Ljuberci vesz részt. Már elkészítették az elődöntők párosítását. Pór Péter csapat a török sztárgárdával mérkőzik, a másik ágon pedig francia–orosz párharcot rendeznek. A vesztesek a harmadik helyért játszanak, a győztesek a döntőben találkoznak.