Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gyönyörű debreceni lányoknak szurkolhatunk az NB I-ben

| 2010. 09. 22. | 16:04:46
Debrecen – Tucatnyi csinos és ügyes, 16 év körüli fiatal lány nyüzsgött szerdán a Gyulai István Atlétikai Stadion VIP-termében. A hölgyeknek jó okuk volt rá, hogy megmutassák magukat.
Gyönyörű debreceni lányoknak szurkolhatunk az NB I-ben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az ifjú hölgyek a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola immár NB I. B-s kosárlabdacsapatának játékosai, akik éppen a nagy szakmai kihívás apropójából tartott sajtótájékoztató főszereplői voltak.

A történet igen szép és vidám: a DSC-SI elsőéves junior kosárlabdagárdája és a szakmai stáb gondolt egyet, és benevezett a felnőtt NB I. B-be. Az országos serdülő bajnokságban és a felnőtt NB II-ben már bizonyított együttes így egy magasabb szinten pallérozhatja tudását, úgy, hogy ezzel nem terheli a város költségvetését: az NB I. B-s szerepléshez szükséges pluszpénzt (1,5 millió forintot) a szülők és helyi vállalkozók adták össze, ami példaértékű, pláne annak fényében, hogy csak és kizárólag debreceni kötődésű játékosok alkotta csapatról van szó.

Ezt hangsúlyozta Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum igazgatója is a szerdai tájékoztatón. Úgy fogalmazott, hogy végre nem külföldi játékosok, harmad- és negyedrangú légiósok alkalmazásával „teremtődik” kosárlabdacsapat a cívisvárosban, „igazi” debreceniek, a város gimnáziumaiba járó fiatalok jutnak lehetőséghez. Az igazgató kiemelte, hogy az NB I. B-s szereplés elősegíti majd a játékosok dinamikus fejlődését, akik így néhány év múlva akár valódi sztárok is lehetnek.

Bajusz György, az együttes edzője elmondta: a lányok már 2004 óta együtt dolgoznak, s miután megnyerték az NB II-t, indokolttá vált a magasabb szintre lépés. A csapat átlagéletkora 16 év, tanulmányi átlaga pedig 4,7, ami jól mutatja, hogy ténylegesen tehetségekről, a szép jövőt magukban hordozó lányokról van szó, akik nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül is komoly teljesítményre képesek.
Göttlinger József amolyan „jótékony producerként”, társadalmi munkában látja el a gárda technikai vezetői teendőit. A sportember elmondta, hogy az alakulat az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban vívja majd a mérkőzéseit, elsőt nem is oly soká: a DSC-SI szeptember 26-án, vasárnap 16 órakor az OSC-t fogadja a nyitányon. Aki szép és ügyes debreceni lányoknak akar tapsolni, ne hagyja ki az összecsapást. A belépés – csakúgy, mint az összes hazai bajnokira – díjtalan!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.