Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Armada kevés volt az Aramis ellen

| 2011. 09. 26. | 22:20:08
Debrecen – Bár az első félidő után még reménykedtünk a DEAC-Armada feltámadásában, a második félidőben az Aramis nem adta meg magát, és sima győzelmet aratott.
Az Armada kevés volt az Aramis ellen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Futsal NB I 4. fordulójában a DEAC-Armada gárdája a Colorspectrum Aramist fogadta a Hódos Imre-rendezvénycsarnokban, meglehetősen gyér érdeklődés mellett. Bár az első percben vezetést szerzett Berecz révén a hazai gárda, a rutinos vendégek a 3. percben egyenlítettek a brazil Da Silva góljával, sőt a 8. percben ismét a dél-amerikai talált be, így a félidőt 2–1-es Aramis vezetéssel zárták a felek.

A második félidőben a hazai rohamok helyett jött a hidegzuhany: Da Silva mesterhármasával már kettővel mentek a fővárosiak. Bár az Armada próbálkozott tisztességgel, Bereczet leszámítva ezúttal nem volt játékos a debreceni csapatban, aki méltó ellenfele tudott volna lenni a vendégeknek. A félidő közepén, a városi kispályás bajnokságban a Real Team gárdájában is vitézkedő Fekete Viktor bombájával még zárkózni próbált volna a DEAC, ám szinte a középkezdésből újra válaszolt az Aramis, így maradt a kétgólos különbség. Noha még tíz perc hátra volt a találkozóból, a kapuslehozatallal is próbálkozó Debrecen már nem tudott komolyabb helyzetet kialakítani az eredményt taktikusan őrző vendégekkel szemben, így a hazaiak elkönyvelhetik idei második vereségüket.

DEAC-Armada - Colorspectrum Aramis 2-4 (1-2)
Debrecen, 200 néző
vezette: Nagy (Viczián, Horváth)
góllövők: Berecz, Fekete, illetve Da Silva 3, Hasenauer

A mérkőzés jegyzőkönyvéért KATT IDE

A Mezevill Szombathelyen vendégeskedett és meglepetésre 2-1-es vereséget szenvedett a hazaiaktól. 0-0-ás félidőt követően a Haladás kétszer is betalált a berettyói kapuba, amire Trencsényi csak az utolsó percben tudott válaszolni, így az MVSC a múlt heti szegedi vereség után, Szombathelyről is pont nélkül kényszerül távozni.

Admirál-Haladás VSE-MVFC Berettyóújfalu 2-1 (0-0)
Szombathely, 150 néző
vezette:Kömpf (Kovács, Antal)
góllövők: Kottán, Koronczai, illetve Trencsényi

A mérkőzés jegyzőkönyvéért KATT IDE

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Az eső miatt nem léphet pályára Marozsán
Az eső miatt nem léphet pályára Marozsán
A szoboszlói teniszező párosban mérettette volna meg magát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Gyermeknap a Zsuzsival
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.