Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni Armadának komoly céljai vannak!

| 2011. 08. 22. | 15:31:03
Debrecen – A Nyíradonyi Huszárok helyén induló DEAC Armada Futsal Club fiatal, de ütős gárdával kezdi meg első szezonját a legmagasabb osztályban.
A debreceni Armadának komoly céljai vannak!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A hétfői, bemutatkozó sajtótájékoztatón kiderült, hogy a Kozma Mihály szakmai igazgató nevével fémjelzett csapatban többségben vannak a helyi és Hajdú-Bihar megyei kötődésű játékosok, akik közül többen is a Debreceni Egyetem hallgatói. Az eseményen együttműködési megállapodást kötött a klub az Alföld Televízióval, így hazai összecsapásait az internet segítéségével az egész világon élőben lehet majd követni. Ugyancsak egyezség született az Armada és a Debreceni Egyetem között, melynek köszönhetően az egyesület a DEAC önálló szakosztálya lesz a jövőben, és szeretne minél több egyetemistát soraiban tudni.

Kozma Mihály korábbi szövetségi kapitány elmondta, hogy tizennégy esztendő után tért vissza szülővárosába, ami nagy örömöt okoz számára. A szakember fél éve dolgozik a keret jelentős részével, ez idő alatt szerinte sikerült lerakni az alapokat. A legutóbbi bajnokságban a Huszárokkal a nyolc között végzett Kozma, aki a jövő héten kezdődő bajnokságban a négy közé akarja juttatni az Armadát.

A tavalyi ezüstérmes Mezeivill Berettyóújfalut nemrég két edzőmeccsen is legyőző Armada Üllőn kezdi meg a hazai pontvadászatot jövő hétfőn, majd szeptember 12-én a Vasast fogadja.


 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.