Valóságshow és retróhoki

A New York Rangers kétgólos hátrányból felállva 3-2-re legyőzte a vendéglátó Philadelphia Flyers csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hagyományos nyitott pályás mérkőzésén, a Winter Classicon. Az NHL-ben ez volt az ötödik ilyen jellegű bajnoki találkozó, amelyet most kivételes alkalommal nem január elsején, hanem másodikán tartottak, mert újév napjára esett az amerikaifutball-liga (NFL) alapszakaszának zárása.
A mostani Winter Classicnak a philadelphiai Citizens Bank Park, a helyi Phillies baseball-együttesének stadionja adott otthont, és a helyszínen 47 ezer szurkoló foglalt helyet. Az elmúlt napokban többek között egyetemi és öregfiúk összecsapásokat is rendeztek a pályán. A legolcsóbb jegy 275, a legdrágább pedig - amelyhez VIP-parkoló is tartozott - 1755 dollárba került.
A meccs még világosban - és nagy szélben - kezdődött, majd az első harmad után felkapcsolták a reflektorokat is. A két csapat játékosai tisztelegve a hagyományok előtt régi, úgynevezett retromezben léptek pályára, és a felvezetés, a körítés is látványos, közönségszórakoztató volt. Például az amerikai himnusz záró soránál két szuperszonikus vadászgép húzott el a stadion felett, míg az HBO-csatorna hetek óta valóságshow-t forgatott az érintett hokisokkal.
Philadelphia Flyers-New York Rangers 2-3 (0-0, 2-1, 0-2)
gól: Schenn (33.), Giroux (35.), illetve Rupp (35., 43.), Richards (46.)


















