A debreceni Könczei gólpasszt jegyzett Kína ellen!
Csíkszeredán kedden megkezdődött az U20-as Divízió II-es jégkorong-világbajnokság. A magyar juniorválogatott – melynek tagja a mindössze 16 éves debreceni Könczei Áron, a DHK játékosa – éppen annyi gólt lőtt a kínaiaknak, mint tavaly decemberben Debrecenben, húszat, de egyetle sem kapott.
A jegkorong.blog.hu azt írja: ellenfelünk az első perc végéig sem bírta tartani magát, egy harmad alatt tizenegyig jutottunk, aztán kicsit lassítottunk, ezért lett „csak” 20–0 a vége. Gólszerzők: Somogyi Balázs (4 gól +2 assziszt), Virág Tamás (2+2) és Pilcsik Tamás (2+2), Farkas Tamás és Németh Attila (egyaránt 3+1), Pavuk Attila (2+3), Nemes Benjamin (1+4), Korpos Gergely, Kiss Dániel, Erdélyi Tamás (mindhárman 1+0).
A válogatott egyetlen debreceni tagja, Könczei Áron, aki 16 éves létére alapember a DHK OB I/B-s felnőtt csapatában is, a 10. magyar gólban működött közre, gólpasszt adva Pilcsik Tamásnak.
A nap másik két mérkőzésén:
Dél-Korea–Ausztrália 7-5
Románia–Lengyelország 1-8
A csoportgyőztes jövőre a Divízió I-ben indulhat.