Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Négy hét múlva EB-rajt Debrecenben

| 2012. 04. 23. | 19:42:04
Debrecen – Mához négy hétre kezdődik a 31. úszó Európa-bajnokság Debrecenben, s ez azt jelenti, hogy finiséhez érkezett az egyébként is szinte „abnormális” tempóban zajló előkészítése a kontinensviadalnak.
Négy hét múlva EB-rajt Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az európai szövetség, a LEN már több alkalommal kinyilvánította elégedettségét a szervezéssel kapcsolatos, ennek ellenére természetes, hogy újabb és újabb kontrollokra kerül sor, így például Szakadáti László – összekötve látogatását a májusi vízilabda BL-döntőnek otthon adó Nagyvárad ellenőrzésével – kedden ismét Debrecenben tartózkodik majd, s főleg a szálláshelyekkel kapcsolatban még felmerülő kérdésekre keres választ vendéglátóival.

Csütörtökön, mondhatni, kisebbfajta mérföldkőhöz érkezik az Eb-t megelőző sűrű program: akkor már csak 25 nap lesz hátra a nyitányig, s ebből a „jubileumi” alkalomból – a délelőtti szervezőbizottsági ülést követően – először hívja egybe az SZB azt a több, mint 300 önkéntest, akiknek közreműködése nélkül képtelenség lenne manapság lebonyolítani egy ilyen, vagy ehhez hasonló nagyszabású vetélkedést.
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.