Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecen után Kína következik

| 2010. 08. 19. | 15:18:31
Három és fél hetes közös tatai edzőtáborozás ért véget csütörtökön a kínai világbajnokságra készülő öttusa-válogatott számára. A csapat ugyanaz, mint a debreceni.
Debrecen után Kína következik
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az év sportági fő eseményére – melyre szeptember 1. és 7. között kerül sor Szecsuan tartomány székhelyén, Csengtuban – ugyanaz a nyolc versenyző utazik, aki a júliusi debreceni Európa-bajnokságon is szerephez jutott. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány elmondta, hogy még nem dőlt véglegesen el, ki milyen feladatot kap. Az viszont már biztos, hogy a jövő hét elején még lesznek közös edzések Budapesten, majd a – Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert és Tibolya Péter, valamint Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn és Pataki Viktória alkotta – csapat csütörtökön kel útra.

A vb szervezői pazar öttusaközpontot alakítottak ki, s a kihasználtságot legalább részben biztosítandó hosszú távú együttműködést kötöttek a sportág nemzetközi szövetségével. Ennek értelmében a következő években korosztályos viadalok, Világkupák, kontinentális versenyek helyszíne lehet az ultramodern centrum, amelyben minden bizonnyal kínai viadalokat is szép számban bonyolítanak majd le.

Az elutazás előtt a magyar férficsapat tagjai szombaton a Margitszigeten, a vízilabda Vodafone Kupán töltődhetnek fel, a Marosi, Kasza, Tibolya, Németh négyes ugyanis szerephez jut a torna egyik betétprogramjaként meghirdetett, színészválogatott elleni bemutatómérkőzésen.

MTI

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.