Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Magyar Televízió még a víz alá is bukik Debrecenben

| 2012. 04. 05. | 15:32:22
Debrecen – Az európai úszószövetség „fejesei” két napja intézkednek Debrecenben. Az EB házigazdáitól az előkészületek jelenlegi állásáról informálódnak. Van mit mondani nekik.
A Magyar Televízió még a víz alá is bukik Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Népes küldöttség élén érkezett szerdán Debrecenbe Szakadáti László, az Európai Úszó Szövetség igazgatója. Kíséretében – más szakemberek társaságában – ott volt Soren Korbo, a LEN úszó technikai bizottságának elnöke, valamint az időmérésért, illetve az Eb belső kommunikációjáért felelős Omega Swiss Timing, s Cosmos képviselője is. Első útjuk az uszodába vezetett, ahol – bár éppen nincs víz a medencékben, mert javában tart az előzetesen is mostanra időzített karbantartás – az égvilágon mindent szemügyre vettek.

Ezt követte két részletben a mintegy 5-6 órás, rendkívül alapos egyeztetés az Eb szervezőbizottságával. Sok egyéb mellett szó esett arról, hogy a Magyar Televízió, mint az esemény host broadcaster-e, 18 kamerával közvetít majd a kontinensviadalról, lesz kamera a medence felett és a víz alatt is.

A LEN szakemberei a tanácskozás végén – pontosabban a félidejében, mert a tárgyalások csütörtökön folytatódnak – elégedetten nyilatkoztak a tapasztaltakról, s mindarról, amit az Eb házigazdáitól az előkészületek jelenlegi állásáról megtudtak.
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.