Új idény, új remények – startolnak a DEAC kosarasai is

Nehéz szezonon van túl a DEAC kosárlabdacsapata, amely az új bajnoki évadban új reményekkel kezdi meg a pontvadászatot – hangzott el a gárda idényt felvezető sajtótájékoztatóján az egyetemi sportcampuson.
Széles Diána, Debrecen kosárlabda-rajongó alpolgármestere szerint ma a városban egyre több iskolában lehet kosárlabdázni, ahol a sportág alapjait el lehet sajátítani, és aki kedvet kap hozzá, a DEAC Kosárlabda Akadémia keretein belül a versenyzést is kipróbálhatja. A városvezető kifejtette, az akadémiák létrehozását sok támadás érte, de Debrecen mintapéldánya annak, hogyan kell egy utánpótlásbázist működtetni.
„Ma Debrecenben több mint ezer gyerek kosárlabdázik, ami egy nagyon komoly bázis, egy hatalmas közösség, amely a szorosan kötődik a városhoz, és amly erősíti a debreceni identitást”
- fogalmazott Széles Diána, utalva arra, hogy az önkormányzat miért tartja fontosnak a kosárlabdázás ügyét.
Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője a számok tükrében fejtette ki, hogy a DEAC-on belül a legnépszerűbb, legnagyobb nézettségű sportág a kosárlabda, immár a futballt is túlszárnyalja. Az ügyvezető elmondta, akárcsak a jégkorongozók esetében, a kosarasokat is érzékenyen érintette az energiaválság, de már túl vannak a nehezén, köszönhetően az önkormányzati támogatásnak. Kovács Marianna nagy bizakodással tekint az új idény elé, és reméli, hogy egy újabb sikeres idényt kezdenek meg a kosarasok pénteken este az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

(Fotó: Cívishír)
Becsky István szakosztályvezető emlékeztetett, hogy 19 év után újra korosztályos bajnoki cím került Debrecenbe, miután az U20-as együttes megnyerte az országos bajnokságot. Ez egy újragondolt szakmai munka eredménye – tette hozzá, majd reményét fejezte ki, hogy ebből a csapatból többen lépnek majd szintet a következő években.
A játékoskeretről szólva a szakosztályvezető elmondta, a legnagyobb erősítés Mócsán Bálint megtartása, aki vezére lehet a csapatnak.
„A külföldieket Mandics mester választotta ki, így övé a felelősség is. A légiósok között van olyan, aki már próbára tette magát Magyarországon, és van olyan, aki újonc a magyar élvonalban”
– így Becsky András, aki konkrét célkitűzéssel nem szolgált, sejtelmesen úgy fogalmazott, hogy szeretnének valahol elöl végezni.

„Hat rutinos játékos és hat fiatal alkotja a keretet”
– ezt már Andjelko Mandics vezetőedző mondta, kiemelve azt, komoly szerep hárul a fiatalokra, akik nem csak az első húsz percben fognak játszani, ahogy azt a szabály előírja, hanem az egész mérkőzés folyamán.
„A légiósokat úgy választottuk ki, hogy nyerő típusú játékosok legyenek, a klub részéről minden segítséget megkaptunk, így most rajtunk a sor. Azt szeretném, hogy stabilabb legyen a csapat, mint tavaly, és akkor elérjük a célunkat”
– fogalmazott a DEAC trénere, aki a legutóbbi idényben a csapat harmadik vezetőedzőjeként a hatodik helyet szerezte meg a bajnbokságban.
Az új légiósok
Andre Williamson Szolnokról, Deon Edwin Paksról tette át a székhelyét Debrecenbe, míg Rakeem Bickles a török másodosztályból, Lovro Buljevic pedig Szlovéniából érdekezett a DEAC-hoz, amely öt légióssal, egy felnőtt magyar válogatottal, Mócsán Bálinttal és hat U23-as korú játékossal vág neki az új idénynek – hangzott el a tájékoztatón.
[Beillesztett cikk: A nagy csalódás után új alapokon a debreceni hokicsapat]










































