Milák Kristóf visszatért, és elszántabb, mint valaha

A 23 éves, 200 méter pillangó világcsúcstartója mély hullámvölgyről nyilatkozott akkor. Úgy érezte, hogy sem fizikálisan, sem mentálisan nincs azon a szinten, ahol lenni szeretne, így egy kis pihenőt kért. Továbbá azt is bejelentette, hogy nem indul a júliusi fukuokai világbajnokságon. Végül a francia Leon Marchand nyerte meg a világbajnokságot Fukuokában a sportoló távolléte alatt.
A magyar úszósport egy picit megrémült, hogy a tehetséges úszó örökre búcsút mond az úszásnak, azonban szerencsére Milák Kristóf a szeptemberre ígért visszatérésének eleget tett, és így nyilatkozott:
– Visszatértem. Szükségem volt a szünetre, mert érzem, hogy most ismét készen állok a folytatásra, ugyanazzal, vagy még acélosabb akarattal is, mint bármikor korábban. Ismét érzem az éhséget, hogy olyan dimenzióit mutassam meg az úszásnak, amit eddig még nem. Kettőzött ambícióval kezdtem újra az edzéseket, beprogramoztam magam, tudom, hogy az első hetek, hónapok fájni fognak, de én választottam ezt az utat, és végigmegyek rajta – Párizsig, aztán még tovább is – jelentette be a Magyar Úszó Szövetség a hivatalos honlapján.
Milák Kristóf, hozzátette még: – Nagyon köszönöm mindenkinek a támogatását és megértését, azon leszek, hogy mindenkit kárpótoljak.
Sós Csaba szövetségi kapitány elmondása szerint Milák Kristóf korábbi kijelentése sokakat megkérdőjelezett, hiszen a sportoló akkora már sok mindent elért.
– Miután bejelentette, hogy nem indul a világbajnokságon, csak kérdőjelek voltak, hiszen akkora már mindent elért, amit az úszásban el lehet. Ugyanakkor tény, hogy Párizsban lesz élete csúcsidőpontjában, akkor lesz annyi idős, mint Michael Phelps és Cseh László 2008-ban Pekingben, vagy Darnyi Tamás, amikor a világcsúcsait úszta – mondta Sós Csaba az M4 Sporton a Nemzeti Sporthíradóban.
A szakember szerint egyáltalán nem ritka, hogy egy-egy nagyobb verseny vagy az olimpia előtt egyes versenyzők hosszabb szünetet tartanak. A legfontosabb azonban, hogy a sportoló visszatért és megkezdte a versenyre való felkészülést.
A 2023-as világkupa szezon ugyanis egy hónap múlva kezdődik. A három versenysorozat három állomásból fog állni. Az első állomás Berlinben lesz megrendezve október 6. és 8. Között. A verseny következő helyszíne Athén lesz október 23. és 15. Között, majd zárásképp a verseny utolsó állomása Budapest október 20- 22. Között. A verseny érdekessége, hogy idén az 50 méteres medencében lesznek megrendezve a versenyek, így a versenyzők mindhárom helyszínen tudnak majd szintidőket úszni. Manapság a sportfogadási oldalak nagyban megkönnyítik a sport rajongók dolgát, hiszen a legjobb oldalakon a versenyidőpontokat is nyomon tudják követni.


















