Botránydarab Debrecenben – így láttuk a trágár tragédiát

Bemutatták Sarah Kane Szétbombázva című darabját Bethlenfalvy Ádám rendezésében a Csokonai Színházban február 20-án. Mint tudhatják, ez az a korhatáros előadás, amely már jóval a premier előtt kiborította a bilit a városi közgyűlésben. Szerda este a Mercs János fémjelezte 90 perces előadást félreérthetetlen tapssal jutalmazta a Horváth Árpád Stúdiószínház közönsége, pedig a csúnya szavakon túl

megkapták a képükbe a színész pucér fenekét, fütykösét, de még csecsemőevés is volt. 

Mi történt? Az embereket egy szado-mazo klubból verbuválták az előadásra, vagy mégis sikerült valami színvonalasat produkálni a színpadon?

Birtokolni kielégülés?

Ian (Mercs János) és Kate (Tolnai Hella) egykor szerelmi kalandba bonyolódtak és most, néhány év után egy hotelszobában randevúznak, hatalmas tükörrel és angyalkás tapétával a franciaágy fölött. Egy fiatal, szorongó nőt látunk, aki kapaszkodót keresne a tapasztalt férfiban, de a nyelvét már nem hajlandó átdugni, ha csókolóznak. Ian újságíró, véres vidéki bulvársztorik unott szerzője, elvált, cinikus, magányos – és végtelenül kétségbeesett. Már érett férfi illúziók nélkül: ha testi-lelki vágyait nem tudja csillapítani a lánnyal, az újabb hosszú lépés a szívében tátongó szakadék felé. Minél inkább megismerjük Iant, annál kevésbé fogadnánk rá, hogy megússza a zuhanást.

Az erőszak, a darab hívószava, a két ember viszonyának is fő alakítója. A férfi birtokolni akar és kielégülni, a nő pedig csak sodródni képes ezzel a tesztoszteronban edzett akarattal, azt viszonozni nem. Bár amikor a hotelszoba csőre töltött zsarnoka véresre harapja a nőiességét, végre nem csak a sajtosszendvics összerágására használja a fogait. Azért ebben a macska-egér játékban is van egy pillanat, amikor felcserélődnek a szerepek: – Idetartod a pinádat, de amikor belenyalnék, rögtön elkapod! – vágja Kate fejéhez a férfi olyan felháborodással, amitől akár ismerős nyilallást is érezhetünk az oldalunkban.

Aztán a Katona (Papp István) váratlan érkezése viharsebesen a tetejére borítja az önsajnálatot, a tét a sokszorosára nő: a cél a puszta életben maradás. Hogy aztán kiderüljön, elpusztulni is sokkal jobb lett volna, ám a halált olykor ki kell érdemelni…

Kínosan közeli

Kane tragédiája figyelmeztetőn ránk szegezett mutatóujj: az erőszak az alkalmazóját is elpusztítja, akár egy társadalmat is. Az erőszak hatékony akaratérvényesítő eszköz, de nemcsak a mások, hanem a saját érzelmeink iránt is érzéketlenné tesz. Ha pedig kitombolta magát, önpusztításba fordul, hogy kinél napi három üveg gin két doboz cigivel, kinél egy puskagolyó tegye hidegre azt, ami már amúgy is kihűlt. 

Ami a színpadon zajlik, véres felkiáltójel a szemgödörben: az erőszaknak, vegyük észre, magunk nyitunk ajtót az életünkben, olykor egy franciaágy összevérzett lepedőjén, máskor a gyűlölködésen át,

legyenek a szétbombázni vágyott céltáblán, mint Ian esetében, „niggerek”, buzik vagy egy stadionnyi focidrukker.

Hogy aztán az agresszió ördögi gyorsasággal verje szét hétköznapi zsarnokoskodásunk kereteit és taszítson az igazi élet-halál harc poklába. 

A Szétbombázva legdurvább jelenetei túlzásnak hatnak. Már ha nem emlékeztetjük magunkat arra a feszítő tényre, hogy ez csak itt és most abszurd. Hiszen menjünk csak kétezer kilométert déli, délkeleti irányba a szíriai Homszig, Rakkáig, Líbiáig, ahol Kane fikciója gyilkos realitás. Vagy ugorjunk vissza az időben 25 évet: az előadás  sokkoló mozzanatai a délszláv háborúban ezerszer megtörténtek. Elég a niggereket, a buzikat, a focidrukkereket behelyettesíteni szerbekre, horvátokra, bosnyákokra, és készen is vagyunk a nyers tanulsággal. Talán csak hiú remény, hogy magyarokra még egy ideig nem kell.

Kivel azonosulj?

Bethlenfalvy Ádám megmondta, hogy a kemény szövegeknek helye van a színpadon, de csak ha túlmutatnak önmagukon. Tartotta magát ehhez, illetve egy-két esetben disztingvált, azaz a szereplők csak összefoglalják, de el nem játsszák a húzós részt. Biztosan sokan vannak, akik szerint jobb így, én nem közéjük tartozom. De lényegesebb ennél, hogy a fiatal rendező víziójában a Szétbombázva nem akarja megerőszakolni a nézőt, nem belerángatni próbálja az őrületbe, hanem bölcs türelemmel hagyja bevonódni. Így azon vesszük észre magunkat, hogy különösebb belső ellenállás nélkül megyünk a történet után. 

A szereplők kivétel nélkül maguk is áldozatok. Mercs Jánosnak sikerült ráéreznie Ianra, elkapnia benne az önpusztító, fölényes nihilistát, akiben ugyanakkor ugrásra készen lapul a viszonzott szeretetre vágyó remény. Azt szokták mondani, az ötödik-hatodik előadásra érik be a szerep, de ez a karakter már most is nagyon rendben van.

Papp István Katonája a megrendült, tébolyult elme foglya. Gonosztevő, háborús bűnös lelkiismerettel, akiben már csak egyetlen vágy dolgozik, az is fogyó lüktetéssel: leverni a jelenen a fájdalmas múltat. Átjött.

Tolnai Hellának Kate figurájával nincs könnyű dolga, talán a nő miértjei, motivációi fejthetők meg a legkevésbé. Vajon miért találkozik Iannnal, ha belül csupa görcs, bizonytalanság? Nem lehet egyszerű megformálni ezt a típust, néhol picit úgy éreztem, több volt a manír, mint ráérzés fesztelen tudatossága. De össze fognak rázódni e részletek.

Bethlenfalvy ügyelt rá, hogy a tragikumból időről-időre felszívódhasson valamennyi egy-egy apró geg révén. Így a drámai történet ellenére nevetést is hallani a nézőtéren. A Szétbombázva figuráival nagyon nehéz azonosulni, de nem is innen érdemes megközelítünk az előadást. Hanem az erőszak természetrajza felől, amire a mű egyetemes nagyítóként közelít rá, intve, jobb ha nem tesszük meg mással, amit magunknak sem kívánunk. 

Mert a sors töltött revolver. Alig várja, hogy elsülhessen.

Tragikomikus előjáték: a darab bemutatása körüli politikai pezsgés és virtuális indulatok miatt, biztos ami biztos alapon, olyan szúrós tekintetű biztonsági őr pásztázta a stúdiószínházba érkezőket, hogy kezdtem azt hinni, a tar koponyájú fiatalember kisterpeszben, fekete ingben már az előadás része. Nehezen tudom megítélni, tényleg reális-e bármilyen fenyegetéstől tartani, én nem hiszem, hogy egy színpadi bazdmegelésen háborgó nyugdíjas kommandó legurítja az alsógatyás Mercset a lépcsőkön. A premieren üres székek nem maradtak és több ismert arcot is láttunk. Így mások mellett kíváncsi volt az előadásra Mazsu János önkormányzati képviselő, a közgyűlés kulturális bizottságának elnöke, Angi János, a Déri Múzeum igazgatója, ott volt Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője, Áfra János költő, műkritikus, a Kulter.hu főszerkesztője.
Előremutató ötletnek bizonyult az az előadást követő fél órás beszélgetés, mely során Madák Zsuzsanna dramaturg a közönség ott maradó tagjaival beszélgetett a látottakról. A kötetlen eszmecsere jó lehetőséget nyújtott megosztani a többiekkel az élményeket, együtt fejtegetve, kit és hogyan bombázott szét a másfél óra.

Ratalics László