Huhogásért zárt kapus meccs a Honvédnak

| 2022. 11. 04. | 11:13:00
Reméljük, Debrecenben hasonló botrányt nem látunk!
Huhogásért zárt kapus meccs a Honvédnak

Amint arról beszámoltunk, a Zalaegerszeg–Bp. Honvéd NB I-es mérkőzésen percekig állt a játék, mert a kispesti szurkolók huhogtak a zalaegerszegiek színesbőrű játékosára, Manzingára. Emiatt a zalaiak edzője, a holland Ricardo Moniz a bírónál reklamált hevesen, de Bognár Tamás kiállította. Erre az edző lehívta a csapatát a pályáról. Dragóner Attila sportigazgató végül közbelépett, és pár perc után visszatértek a ZTE játékosai a pályára.

„A magyar Labdarúgó Szövetség a Budapest Honvédot a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató kifejezés bekiabálása, rasszista magatartás) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi, továbbá elrendeli a sportszervezet NB I-es bajnokságban résztvevő csapata számára egy soron következő hazai bajnoki mérkőzés zárt sportlétesítményben történő megrendezését. A zártkapus mérkőzés elrendelését az indokolja, hogy a FEB a sportszervezettel szemben szurkolóinak rasszista megnyilvánulása miatt ebben a bajnoki évben már hozott jogerős határozatot”

– olvasható az MLSZ indoklásában.

Az állás

1 FERENCVÁROS 11 9 0 2 27 8 19 27
2 KECSKEMÉT 13 6 6 1 21 13 8 24
3 KISVÁRDA 13 6 4 3 25 22 3 22
4 PUSKÁS AFC 13 5 6 2 19 15 4 21
5 ZTE 12 4 3 5 20 17 3 15
6 PAKS 12 4 3 5 17 22 -5 15
7 FEHÉRVÁR 13 4 3 6 13 18 -5 15
8 DVSC 13 3 5 5 22 25 -3 14
9 HONVÉD 13 3 4 6 14 20 -6 13
10 MEZŐKÖVESD 13 3 4 6 16 23 -7 13
11 ÚJPEST 13 3 4 6 16 24 -8 13
12 VASAS 13 2 6 5 12 15 -3 12
További híreink
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
A debreceniek továbbra is harcban a második helyért.
Megvan az első feljutó az NB II-ből
Megvan az első feljutó az NB II-ből
A másik feljutó is budapesti lehet.
Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
A debrecenieknek továbbra sem kedvez a hazai pálya.
A DVSC hosszabbított a fiatal cerberusával
A DVSC hosszabbított a fiatal cerberusával
Immár ő az első számú kapus Debrecenben.
Papíron a DVSC-vel minden rendben
Papíron a DVSC-vel minden rendben
A debreceniek első körben átmentek az MLSZ-vizsgán.
Felmentették a DEAC vezetőedzőjét
Felmentették a DEAC vezetőedzőjét
A debreceni együttes irányítását átmenetileg Spitzmüller István veszi át.
Két motivált csapat esik egymásnak Debrecenben
Két motivált csapat esik egymásnak Debrecenben
A Loki a dobogóért, a Győr a bajnoki címért hajt.
Hetven! Esterházy Mártont köszöntötték
Hetven! Esterházy Mártont köszöntötték
Az első „Mezey-korszakban” senki nem szerzett nála több gólt.
Győr-Fradi: megdőlt az utóbbi tíz év rekordja
Győr-Fradi: megdőlt az utóbbi tíz év rekordja
Csaknem 360 ezren nézték a tévében.
Amikor minden fradista a DVSC-nek szurkol
Amikor minden fradista a DVSC-nek szurkol
Ezt is megértük Debrecenben.
Oda a debreceniek tavaszi veretlensége
Oda a debreceniek tavaszi veretlensége
Váratlan vereségbe futott bele a DEAC.
A Debrecen kiütötte a Diósgyőrt
A Debrecen kiütötte a Diósgyőrt
A Loki öt gólt szerzett idegenben.
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
A debrecenieknek idegenbeli bravúrra lesz szükségük a továbbjutáshoz.
Fideszesek, akik lemondtak a jól fizető állásról
Fideszesek, akik lemondtak a jól fizető állásról
Két bizottsági tagsággal 3 millió lehet keresni képviselőként.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
A debreceniek továbbra is harcban a második helyért.
Tűz a debreceni szeméttelepen
Tűz a debreceni szeméttelepen
A Vértesi úton csaptak fel a lángok.
Gazdaság
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Könnyebbség az egyéni vállalkozóknak.
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Debrecen polgármestere reagált a TISZA leendő képviselőjének gondolataira.
Lakásépítések indulnak Debrecen keleti felén
A volt élménypark és az egykori baromfifeldolgozó területét is belaknák.
Agrárpiac: drágult a tojás, olcsóbb lett a tej
A vágósertés ára is csökkent.
Szálloda magasodna a Pálma helyén
A debreceni étterem új épületben térne vissza, de az ügybe a városnak is van beleszólása.
Ide-oda „ugrál” a forint
Pénteken erősödött, de a hetet veszteséggel zárta.
Támogatott tartalom
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Szerkezeti repedések miatt azonnali beavatkozás vált szükségessé.
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Aki világszínvonalú koktélokra vágyik vagy kellemes rendezvényhelyszínt keres, Kinczler Andrásnál mindkettőt megtalálja.
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Telekhatáron kívüli vezetékszakaszt megterveztetnének.