Zakó Mezőkövesden: régen láttunk ennyire gyenge Lokit!

Joao Janeiro alaposan megkavarta a lapjait a DVSC mezőkövesdi bajnokija előtt, hiszen a legutóbbi, Vasas ellenihez képest hat helyen is változott a kezdő. Először kezdett a Lokiban Horváth Krisztofer, a görög Neofitidisz, és újra pályára lépett a védelem tengelyében a brazil Charleston, aki Deslandes helyett játszott.
Az első tíz percben flottul ment minden debreceni szempontból, Szécsi egyéni akcióból szép gólt szerzett (0-1), a DVSC uralta a meccset. Aztán az első matyóföldi akció szétzilálta a debreceni védelmet (1-1), amely a továbbiakban már nem is talált magára. A második hazai gólt némi szerencsével lőtte Besirovic (2-1), de nem sokkal később Drazsics kicselezte a teljes debreceni védelmet, és úgy lőtt az üresen maradt kapuba, hogy ne legyen vita (3-1)! A játék képe alapján még a debreceniekre nézve volt hízelgő a 3-1-es félidei eredmény, mert bár a Loki többet birtokolta a labdát, az akciói olyan lassúak voltak, hogy mire Dzsudzsákék átjutottak a felezővonalon, már felállt fallal találták szembe magukat, ami ellen kreativitás híján semmi esélyük sem kínálkozott.
Láss kisebb csodát, Bárány Donátnak mindössze 45 másodperc kellett a gólhoz, igaz, fejesénél az égiek is segítették (3-2)! Mindnesetre „lőtávon” belülre került a DVSC a második félidő legelején, lehetett hajtani az egyenlítésért. A Loki kiteljesedésének azonban leginkább a saját játékosai voltak a gátjai, hiszen olyan védelmi hibákkal borzolták az idegeket, hogy a Megye III-ban is durva lenne.
A 65. percben a csereként beállt Lagator például ha a Mezőkövesd beépített embere lenne, sem tudott volna nagyobb segítségére lenni a hazaiaknak. Utolsó emberként adta el a labdát, majd lerántotta Bobált a tizenhatoson belül. Tizenegyes! Besirovic magabiztosan bevágta a büntetőt, visszaállítva a kétgólos különbséget (4-2).
Az utolsó húsz percre jött még a nigériai Olawale, de aligha győzött meg bárkit is arról, hogy mestere a szakmájának. Az utolsó tíz percre emberhátrányba kerültek a mezőkövesdiek Cseke kiállítása miatt, de ennek a Lokinak alighanem hármas emberelőny is kevés lett volna. Régen láttuk a DVSC-t ilyen gyengén futballozni.
Az állás
1 | KISVÁRDA | 4 | 2 | 2 | 0 | 10 | 6 | 4 | 8 |
2 | FERENCVÁROS | 2 | 2 | 0 | 0 | 5 | 0 | 5 | 6 |
3 | KECSKEMÉT | 4 | 1 | 3 | 0 | 3 | 2 | 1 | 6 |
4 | PAKSI FC | 3 | 1 | 2 | 0 | 7 | 5 | 2 | 5 |
5 | PUSKÁS AKADÉMIA | 4 | 1 | 2 | 1 | 4 | 3 | 1 | 5 |
6 | MEZŐKÖVESD | 4 | 1 | 1 | 2 | 7 | 8 | -1 | 4 |
7 | ZTE FC | 3 | 1 | 1 | 1 | 3 | 4 | -1 | 4 |
8 | HONVÉD | 4 | 1 | 1 | 2 | 5 | 9 | -4 | 4 |
9 | FEHÉRVÁR | 3 | 1 | 0 | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
10 | VASAS | 4 | 0 | 3 | 1 | 4 | 5 | -1 | 3 |
11 | DVSC | 4 | 0 | 3 | 1 | 6 | 8 | -2 | 3 |
12 | ÚJPEST | 3 | 0 | 2 | 1 | 2 | 4 | -2 | 2 |
[Beillesztett cikk: A Fehérvárt ünneplik, a debreceni sikert elhallgatják]






























