Az összesített mérleg a Loki javára kedvező.
Először játszik hazai pályán a DVSC az OTP Bank Liga 2022/23-as kiírásában, a csapat augusztus 6-án 20 órakor az újonc Kecskemétet fogadja a Nagyerdei Stadionban; a két gárda 8 esztendeje találkozott utoljára élvonalbeli mérkőzésen, 2014 szeptemberében 0-0 lett a végeredmény – írja honlapján a debreceni labdarúgóklub.
Az összesített mérleg a Loki javára kedvező, hiszen a 14 egymás ellen vívott első osztályú bajnokiból 9-et megnyert, 2 döntetlen mellett pedig csak 3-szor kapott ki. A Kecskemét idén jutott fel, azonban tavaly így is megtréfálta a mieinket, a Magyar Kupában hosszabbítás után 2-1-re nyert saját pályáján.
Van tehát miért visszavágni, de ennél sokkal fontosabb, hogy a Loki-szív által kivívott kisvárdai 2-2 után hazai közönség előtt sikerüljön megszerezni a három pontot. A vendégek masszív, összeszokott csapatot alkotnak, a nyitányon a Vasas még emberelőnyben sem bírt velük (0-0). Az azon a mérkőzésen kiállított Sági Milán nem játszhat szombaton, a DVSC-nél viszont az eltiltását letöltött Kusnyír Erik visszatérhet.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Bak Csaba üzletében nemcsak a kétkerekű, hanem a környezetvédelem is fókuszban van.
Azt egyelőre nem tudni, mennyi hajdú-bihari helység érintett.
Kisbusz és személyautó ütközött.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.04)