Joao Janeiro a szurkolókkal együtt szeretne örülni

Egy Kisvárda elleni idegenbeli, 2–2-es döntetlennel mutatkozott be a DVSC kispadján a nyáron kinevezett portugál szakember, Joao Janeiro. A labdarúgó NB I. 2. fordulójában, augusztus 6-án 20 órától hazai közönség előtt is "színpadra lép" a tréner, akit a szezonkezdetről kérdezett a DVSC hivatalos honlapja.
– Egy ponttal nyitottuk a bajnokságot, ami nyilván jobb, mintha veszítettünk volna, de sokat kell még fejlődnünk. Minden edzés után azt látom, egyre jobban összeáll a gárda, azért dolgozunk, hogy minél előbb eljussunk arra a szintre, amelyre szeretnénk – fogalmazott Joao Janeiro, akinek ezúttal a Kecskemét ellen kell felkészítenie a Lokit.
Csak és kizárólag jó hozzáállással tudjuk itthon tartani a három pontot. Agresszív stílusban futballozik az újonc, amely nem ismeretlen a számunkra, hiszen az előző kiírásban hazai környezetben búcsúztatta a DVSC-t a kupától a gárda. Nagyon bízom a szurkolók támogatásában, közösen megszerezhetjük a három pontot
– vélekedett a debreceniek vezetőedzője.






























