Bizakodók a debreceni klubnál

A Loki számára április 2-án folytatódik a labdarúgó NB I., a DVSC azt a Zalaegerszeget látja vendégül, amely az elmúlt öt bajnokiján veretlen, ráadásul kapott gól nélkül hozta le ezeket a találkozókat, és edzőt is váltott a legutóbbi bajnokija óta.
– Edzéssel és sok munkával telt az elmúlt két hét. Egy edzőnek nyilván az a jó, ha teljes kerettel tud készülni, ám az utánpótlás- és felnőttválogatottban is számítottak játékosainkra, ez pedig mindenki számára pozitív – fogalmazott a DVSC vezetőedzője, Joan Carrillo a klub hivatalos honlapján április 1-jén.
A mögöttünk álló napokban volt idő kielemezni a Zalaegerszeget. Egy olyan gárdáról beszélünk, amely edzőt váltott a héten, ám a stáb nem változott. A kispadra az a Molnár Balázs ült le, akit ismerek régről, hisz futballozott Spanyolországban, de azt gondolom, ennyi idő alatt nincs túl sok idő a változtatásokra
– vélekedett az új, zalaegerszegi felállásról a debreceniek katalán trénere.
A vezetőedző azzal fejezte be gondolatait, hogy hazai pályán nem lehet más céljuk, mint feltörni ellenfelük kompakt és szervezett védelmét, és itthon tartani a három pontot.
– Nem értünk még el semmit, viszont a ZTE elleni siker egy lépés lenne ennek érdekében – mondta Joan Carrillo.
Az állás
1 | FERENCVÁROS | 25 | 16 | 4 | 5 | 42 | 19 | 23 | 52 |
2 | PUSKÁS AKADÉMIA | 25 | 13 | 6 | 6 | 33 | 25 | 8 | 45 |
3 | KISVÁRDA | 25 | 12 | 9 | 4 | 39 | 24 | 15 | 45 |
4 | ZTE | 25 | 9 | 8 | 8 | 33 | 39 | -6 | 35 |
5 | PAKS | 25 | 10 | 4 | 11 | 60 | 49 | 11 | 34 |
6 | FEHÉRVÁR FC | 25 | 9 | 5 | 11 | 30 | 33 | -3 | 32 |
7 | HONVÉD | 25 | 9 | 4 | 12 | 41 | 40 | 1 | 31 |
8 | DVSC | 25 | 8 | 7 | 10 | 40 | 40 | 0 | 31 |
9 | ÚJPEST FC | 25 | 8 | 6 | 11 | 33 | 38 | -5 | 30 |
10 | MEZŐKÖVESD | 25 | 7 | 7 | 11 | 26 | 39 | -13 | 28 |
11 | GYIRMÓT | 25 | 6 | 7 | 12 | 24 | 36 | -12 | 25 |
12 | MTK | 25 | 6 | 7 | 12 | 18 | 37 | -19 | 25 |






























