Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Pontot rabolt a Balmazújváros a kirakatcsapattól

| 2017. 10. 14. | 19:41:00
Megismételték a bajnoki nyitány eredményét a felek.
Pontot rabolt a Balmazújváros a kirakatcsapattól
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A listavezető Videoton 1-1-es döntetlent játszott a sereghajtó Balmazújváros otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában, szombaton. A két csapat a nyitófordulóbeli összecsapása Felcsúton ugyanezzel az eredménnyel ért véget.

A várakozásoknak megfelelően a listavezető fehérváriak birtokolták többet a labdát az első félidőben, és korán vezetést is szereztek. Ennek ellenére összességében a hazaiak dolgozták ki a veszélyesebb helyzeteket, s megérdemelten egyenlítettek a szünet előtt.

Szinte rögtön a fordulás után egy hatalmas helyzetet puskázott el a Balmazújváros - a gólszerző Andric lőtt fölé -, majd újfent a hazaiak előtt adódott nagy lehetőség. Ezt követően újra a fehérváriak kerültek fölénybe, de nem tudtak komoly gólhelyzetet kialakítani. A hajrában sem született újabb találat, így akárcsak a nyitófordulóban, most is 1-1-re végeztek a felek.

 A Balmazújváros immár nyolc forduló óta nyeretlen az élvonalban.

OTP Bank Liga, 12. forduló: 
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Videoton FC 1-1 (1-1)
​Balmazújváros, 1438 néző, v.: Erdős
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Pogacsics - Habovda (Zsiga, 70.), Tamás, Rus, Póti, Uzoma - Vajda, Sigér, Haris - Arabuli (Maisuradze, 72.), Andric (Rácz, 86.)
Videoton FC: Kovácsik - Fiola (Géresi, 65.), Vinícius, Juhász, Stopira - Nego, Varga J. (Szabó B., 80.), Hadzic, Suljic - Scepovic, Henty.
Gólszerzők: Andric (43.), illetve Scepovic (11.)
Sárga lap: Andric (44.), Zsiga (79.), Horváth L. (cserekapus, 80.) illetve Vinícius (79.)

Az állás

Az állás

1. Videoton 12 7 4 1 25:14 25
2. Ferencvárosi TC 12 6 5 1 26:13 23
3. Debreceni VSC 12 6 3 3 19:9 21
4. Honvéd FC 12 5 4 3 20:20 19
5. Paks 12 4 5 3 19:19 17
6. Vasas 11 5 1 5 17:21 16
7. Diósgyőri VTK 12 4 3 5 22:22 15
8. Puskás Akadémia 12 4 3 5 17:19 15
9. Újpest 12 3 6 3 16:16 15
10. Haladás 11 3 1 7 10:22 10
11. Mezőkövesd 12 2 3 7 14:26 9
12. Balmazújváros 12 1 4 7 14:18 7
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
A választások miatt hétfőn játszik a DVSC
A választások miatt hétfőn játszik a DVSC
A debreceniek visszakaszkodnának a dobogóra.
Történelmi kinevezés: nő egy Bundesliga-csapat élén!
Történelmi kinevezés: nő egy Bundesliga-csapat élén!
A német férfi élvonal első női trénere.
Foci-vb: ismét mellőzik a magyarországi bírókat
Foci-vb: ismét mellőzik a magyarországi bírókat
Egy magyart azért láthatunk meccset vezetni.
Operáció vár Bárány Donátra
Operáció vár Bárány Donátra
A debreceni támadóra hosszabb kihagyás vár.
A kispályás királyok derbijével indul a bajnokság
A kispályás királyok derbijével indul a bajnokság
Debrecenben 1971 óta írják ki megszakítás nélkül a sorozatot.
Egymással verekedtek a Fradi-szurkolók Debrecenben
Egymással verekedtek a Fradi-szurkolók Debrecenben
A DVSC közleményt adott ki, és ezzel lezártnak tekinti az ügyet.
Bajnoki finis: ekkor játszik a DVSC
Bajnoki finis: ekkor játszik a DVSC
Az utolsó forduló részletes programjára még várni kell.
Ez a tavasz egyelőre nem a Lokié
Ez a tavasz egyelőre nem a Lokié
A debreceniek le is csúsztak a dobogóról.
Csak egy pont termett a két debreceni csapatnak
Csak egy pont termett a két debreceni csapatnak
Megszakadt a kis Loki veretlenségi sorozata.
Nézőcsúcsot és DVSC-zakót hozott a húsvétvasárnap
Nézőcsúcsot és DVSC-zakót hozott a húsvétvasárnap
A debreceniek a második félidő elején rövidzárlatot kaptak.
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Az Aranycsapat egykori kapitánya 2006-ban hunyt el.
Hirdetés
Hirdetés
80 éves Ed O'Neill
80 éves Ed O'Neill
Al Bundy-ként vált világhírűvé.
Hirdetés
A Polymarketen Magyar a toronymagas esélyes
A Polymarketen Magyar a toronymagas esélyes
Az oldalt magyarországi IP-címről nem lehet már elérni.
Hirdetés
Hirdetés
A választások miatt hétfőn játszik a DVSC
A választások miatt hétfőn játszik a DVSC
A debreceniek visszakaszkodnának a dobogóra.
Hirdetés
Hirdetés
Kapás vagy szavazás?
Kapás vagy szavazás?
A hajdúszováti horgásztónál a csend uralkodik, de a választás gondolata a vízparton is ott van.
Gazdaság
Ráígért a fideszes tervre Magyar Péter
Debrecenben örök téma a Nagyállomás, a TISZA miniszterelnök-jelöltje ezzel indította a kampányzárót.
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Orbánnak Debrecenben is meggyűlt a baja a tüntetőkkel
A miniszterelnök szerint a „tiszások behívták a titkosszolgálatokat” a választási győzelmük érdekében.
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
E-számla kampány indul Debrecenben
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.
Hirdetés