Választási törvény módosítása: a Párbeszéd az Alkotmánybírósághoz fordul

Összegyűlt az 50 képviselői aláírás, így a Párbeszéd-Zöldek az Alkotmánybírósághoz fordul a választási eljárásról szóló törvény, valamint önkormányzati törvény Fidesz által elfogadott módosítása miatt – jelentette be Szabó Tímea, a párt frakcióvezetője július 16-i online sajtótájékoztatóján. Hozzátette: néhány hete a Fidesz benyújtott egy törvénymódosítást, amely több ponton megváltoztatta az elektronikus ügyintézést. Azonban a szavazás előtt a törvényalkotási bizottsághoz benyújtott újabb módosítások alapjaiban változtatják meg az önkormányzati választások megtartását.
A módosítások egyik "drasztikus" pontja, hogy a következő általános önkormányzati választásokig nem lehet helyi önkormányzati választást tartani.
A másik a tízezernél több lakosú településekre vonatkozó előírás, hogy az egyéni körzetek legalább kétharmadában kell jelöltet állítaniuk a jelölőszervezetnek, pártoknak a listaállításhoz – ismertette. Kiemelte: a Párbeszéd-Zöldek meggyőződése, hogy ezek a módosítások több ponton is sértik az alaptörvényt, ezért az ellenzéki pártokkal közösen az Alkotmánybírósághoz fordulnak. Kitért arra, hogy már most 10 fölött van azoknak a településeknek a száma, ahol nem lehetett választást tartani a Fidesz kezdeményezte korlátozás miatt, ez a szám - mondta - nőni fog, és csorbul a választók joga.


















