Orbán elárulta, mikor lehet egyszámjegyű az infláció

A kormány korábban az év végére tervezte, hogy egyszámjegyűre csökken az infláció, de ez akár egy-másfél hónappal hamarabb is megtörténhet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
A kormányfő kijelentette azt is: a rezsicsökkentés mellett mindenképpen ki kell tartani. Azt mondta: a rezsicsökkentést nem lehet pusztán energetikai kérdésként felfogni. Érdemes arra úgy gondolni, hogy minden családot havi 181 ezer forinttal segít, vagyis a rezsicsökkentés a középosztály és a szegényebbek életszínvonalának kérdése - fogalmazott.
Az ukrajnai konfliktus el fog húzódni, mert "a nyugatiak a háború folytatását akarják" - jelentette ki Orbán Viktor.
A sopronbánfalvai kihelyezett kormányülés ideje alatt készült interjúban a kormányfő arról beszélt, "egészen más feladatai vannak a magyar kormánynak, és másfajta jövő vár a magyarokra, ha nincs háború, mintha van háború".
Elsöprő továbbra is a háborúpártiak aránya és száma, a béke hangján alig-alig beszélünk néhányan, ezért nekünk arra kell készülni, hogy a háború és a szankciók nem tűnnek el az életünkből
- fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva, ha ez megtörténne, "abban a pillanatban a gazdasági bajok tekintélyes része orvoslódnék".
A miniszterelnök elmondta, a kormányülésen tárgyaltak arról is, hogy távol kell tartani a háborút és az illegális migrációt Magyarországtól, le kell törni a háborús inflációt, és meg kell védeni a családokat, nyugdíjasokat a brüsszeli bürokrácia terveitől.






























